Együtt vagyunk szabadok! – Fiatal képzőművészeknek hirdetett pályázatot a Zwack Unicum és a Budapest Park

Inspiráció Kiemelt

A Zwack Unicum és a Budapest Park közös pályázatot indított fiatal képző- és iparművészek számára, akik alkotásaikkal azt mutatják be, hogyan élték meg a bezártságot, majd a visszakapott szabadságot. A meghívásos pályázatban – amelynek központi gondolata, hogy értékelnünk kell azokat a pillanatokat, amiket együtt tölthetünk szeretteinkkel, barátainkkal – négy művész terveiből választ egyet a szakmai zsűri, és a nyertes installációt meg is valósítják a Budapest Parkban.

Dóczi Attila terve

A pályázat koncepciójának megalkotásakor az volt a Zwack Unicum legfőbb szempontja, hogy fiatal, kortárs művészek kezébe adják a feltett kérdések megválaszolását: hogyan és milyen eszközökkel tud egy alkotó egyévnyi bezártság után új értelmezést adni a „szabadság” és az „együttlét” fogalmainak egy több mint 225 éves márka és a város egyik legismertebb koncerthelyszínének bevonásával.

Hiszek abban, hogy egy olyan nagymúltú márkának, mint a Zwack Unicum, kiemelt feladata a tehetségek támogatása. Éppen ezért nagyon örülök, hogy egy ennyire izgalmas projektet tudtunk létrehozni a Budapest Parkkal, amelyben a fiatal művészek mutatják meg, mit is jelent nekik a szabadság, és mik azok az apró, de nagyon fontos dolgok, amelyek korábban teljesen természetesnek tűntek, de most megtanultuk őket újra értékelni” – mondta Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke.

Rédling Hanna terve

A meghívásos pályázat során négy alkotó egyedi látásmódja köszön vissza az elkészült installációs terveken. Dóczi Attila képzőművészt olyan emlékei, tapasztalatai, családi eseményei ihlették, amelyek az installációba épülve egy párhuzamos univerzum vagy egy utópia képét jelenítik meg, és a mai világunk emlékeit dolgozzák fel egy a távolinak tűnő jövőben. Rédling Hanna fotó- és vizuális művész, akinek az installáció-készítés új és izgalmas kihívás. Munkájában a 3D, a klasszikus fotográfia és egyéb digitális megoldások ötvözésével kísérletezik. Balázs Nikolett képzőművész tervében (nyitó képünkön)  központi szerepet kap a Budapest Park egyik fája, és egyéb természetközeli motívumokat is megjelenít a festészet és a szobrászat ötvözésének eredményeképp. Sztefanu Marina grafikus- és képzőművész pedig, akit az Unicum gyógynövényei ihlettek meg, installációs tervével mozgásra készteti és kommunikációra csábítja a befogadót, de legfőbb célja, hogy közösséget teremtsen.

Olyan hívószavakat kerestünk, amelyek nemcsak a pandémia éve után, de később is fontos jelentéssel bírnak majd. Az »Együtt vagyunk szabadok!« jól rímel a Budapest Park szellemiségére. Számunkra nagyon fontos, hogy lehetőséget adjunk a fiatal alkotóknak” – mondta Etentuk Inemesit, a Budapest Park kurátora és művészeti tanácsadója.

A Zwack Unicum és a Budapest Park közös pályázatára beérkezett tervekből egy négytagú zsűri választja ki azt a pályaművet, amelyet még az idei szezonban megvalósítanak a Budapest Parkban – a hazai zenei élet egyik kulcsfontosságú terének szerves részévé válva.

A zsűri tagjai:

  • Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke;
  • Etentuk Inemesit, a Budapest Park kurátora és művészeti tanácsadója;
  • Ott Anna, a Hadik Kávéház művészeti vezetője, irodalmár;
  • Marsalkó Dávid, a Halott Pénz zenekar frontembere

 

SOCIAL MEDIA