EB negyeddöntők: drámai mérkőzések után spanyol és olasz továbbjutás

Tejszínhub

Pénteken két mérkőzést játszottak a labdarúgó Európa-bajnokságon. Este hatkor a világbajnok franciákat búcsúztató Svájc és a VB-döntős horvátokat hazaküldő Spanyolország csapott össze, este kilentől pedig a világranglistát vezető, az Európa-bajnoki címvédő portugálokat legyőző Belgium és az Európa-bajnokságon csúcsformában futbalozó Olaszország mérkőzött.

 

A svájciak és a spanyolok egyaránt 3:3 arányú döntetlent játszottak rendes játékidőben a nyolcaddöntőben, ezt követően a helvétek tizenegyesrúgásokkal győzték le a franciákat, a spanyolok viszont már a hosszabbításban bebiztosították a továbbjutásukat, nem kellett az idegeiket büntetőpárbajjal borzolniuk. Ennek megfelelően valamivel felszabadultabban futballoztak, és korán megszerezték a vezetést. Jordi Alba lőtt kapura jó 20 méterről, a labda megpattant Zakaria lábán, és a másik irányba mozduló Sommernek esélye sem volt védeni. 1:0. A korai vezetés azonban elkényelmesítette a spanyolokat, ahelyett, hogy egy második góllal megnyugtatták voln a szurkolóikat, inkább biztonsági játékkal próbálták kihúzni a 90. percig, ami a rendkívül lelkes svájciak ellen nem volt elegendő. Ez a 68. percben bosszulta meg magát, amikor egy nem túl veszélyes támadás végén két spanyol hátvéd szerencsétlenkedése folytán Shaqiri elé pattant a labda, aki pontos lövéssel egyenlített, és hosszabbításra mentette a vesztésre álló mérkőzést. 1:1. A 2*15 perc ráadásban már kidomborodott a spanyolok fölénye, akik naggyá tették Sommer kapust. A svájci hálóőr ugyanis mindent lövést és fejest megfogott, ahogy a grundon mondtuk, “kivédte a spanyolok szemét.” Végül tizenegyesrúgásokra került sor, ami a spanyolok számára nagyon rosszul kezdődött, hiszen a csapatkapitány Busquets első rúgóként hibázott, de az ellenfélnek se ment jobban. Végül a spanyolok csak kettőt hibáztak, a svájciak hármat, úgy, hogy Unai Simon két büntetőt is megfogott, és ezzel a meccs embere lett. Az első elődöntős tehárt Spanyolország.

 

A második mérkőzésen Olaszország és Belgium óriási meccset játszott, az idei EB egyik legszínvonalasabb összecsapását. Az olaszok hamar ráijesztettek a belgákra, de az első találatukat még elvette a VAR. A másodikat azonban már nem, a 31. percben Barella két védőt kicselezve hozta magát helyzetbe, és jobbról kilőtte az alső sarkot. 1:0. A 44. percben Insigne növelte az előnyt, balról húzott kapura, és egy csel után, mintegy húsz méterről, nagy erővel bombázott a kapuba, Courtois-nak esélye sem volt. 2:0. A belgák azonban nagyon hamar visszajöttek a meccsbe, még a félidő vége előtt tizenyegyeshez jutottak Doku buktatása miatt, és jogos a büntetőt Lukaku kiméletlenül bevágta. 2:1. A második félidő belga rohamokkal telt, de Hazard távollétében gyakorlatilag minden teher Kevin de Bruyne-re hárult, aki ugyan továbbra is a világ egyik legjobb középpályása, de a BL-sorozathoz hasonlóan az EB-n is rengeteg rúgást kapott, erre a meccsre isaz orvosi stábnak kellett összetákolnia, láthatóan fizikailag nem volt a csúcson. A belgák nem bírták fölényület gólra váltani, az olaszok szívós védekezése elődöntőt ért. Igaz, a taljánok öröme sem felhőtlen, elvesztették a csapat egyik legjobbját, Spinazzolát, aki egy rossz mozdulatba sérült bele. Őt nagyon nehéz lesz pótolni.

 

Spanyolország-Svájc 1:1, tizenegyesrúgásokkal Spanyolország jutott tovább. 

Olaszország-Belgium 2:1

Első elődöntő július 6-án, kedden 21 órától: Spanyolország-Olaszország

 

Szombati mérkőzések:

18:00 Csehország-Dánia

21:00 Ukrajna-Anglia

 

SOCIAL MEDIA