Kettős Jérce, avagy Texas olajától Oklahoma búzamezőin át az Unió alapkérdéséig

Inspiráció Kiemelt

A Győzelem napját, egyben az Európai Unió születésnapját ünnepeljük. Van okunk rá bőven, és egyúttal húzzuk ki a fejünket a homokból. 

 

Az Európai Unió létrejötte a legjobb dolog, ami a kontinensen történt az elmúlt bő száz évben, nagyjából az első világháború óta. Nem sorolom fel a hozzá kapcsolódó pozitívumokat, remélem, megteszik sokan mások a jeles nap alkalmából.

Jó ideje folyik a vita arról, hogyan tovább, maradjon a nemzetek Európája, vagy hozzuk létre az Európai Egyesült Államokat. Ebben most nem kívánok állást foglalni, csak elképzelem, milyen lenne ma a világ, ha az amerikaiak 1776-ban másképpen döntöttek volna, és nem hozzák létre az Amerikai Egyesült Államokat. Volna helyette 50 vidám kis államocska az amerikai kontinensen, beszorítva két hatalmas szomszéd, Kanada és Mexikó közé.

New Yorkban persze úgy is lennének bankok meg tőzsde. A Wall Street nevét nem ismerné senki a világon, de azért az ottani tőzsde legalább olyan fontos lenne, mint mondjuk a koppenhágai. Szóval nem nagyon fontos, de azért eléggé. A helyiek számára jelentős. Baj lenne? Nem tudom.

Detroitban valószínűleg akkor is lettek volna autógyárak. A General Motors, a Ford meg a Chrysler persze nem lettek volna a világ legnagyobb iparvállalatai, de azért elég jók lehettek volna, mint mondjuk a Simca vagy a Lancia. Hogy a Simca mára megszűnt, a Lanciát meg felvásárolták? Hát istenem, ilyen a piaci verseny.

Texas elég gazdag lenne magában is, sok az olaja. Legalább olyan fontos ország lenne, mint mondjuk Azerbajdzsán. Olaj nélküli szomszédai persze inkább csak tengődnének, nyelnék a port a sivatagban. Új-Mexikó meg Arizona proletárjai arról ábrándoznának, hogy talán átjuthatnak a gazdag Mexikóba, bár nem könnyű, magas a kerítés, és keményen őrzik. De aki átjut, az jó sok pesóért mosogathat az éttermekben és tisztogathatja a mexikóiak medencéjét.

Kansas, Oklahoma, Észak-Dakota, Idaho búzamezőin dúsan lengedeznének a kalászok. Exportálnának is jócskán, bár külön-külön egyikük sem lenne olyan fontos ország, mint mondjuk Ukrajna.

Florida jól élne. Ott mindig süt a nap, alacsony a rezsi, nem kell fűtésre költeni. És özönlenének a külföldi turisták, legalább olyan gazdaggá téve Floridát, mint mondjuk Dominika vagy Puerto Rico.

Kalifornia sem lenne szegény. Bizonyára létezne a Sziliciumvölgy, mindenféle informatikai gyárakkal meg szolgáltatókkal, valahol Észtország szintjén. Hollywoodban pedig készülnének filmek, még ha a világ nem is lenne nagyon kíváncsi rájuk. Azért annyira számon tartanák, mint mondjuk a Róma melletti Cinnecittá vagy a prágai Barrandov Studios munkáit, az sem kevés, ne becsüljük le.

Folytassam? Amerika akkor is létezne, ha a lakói mertek volna kicsik maradni. De az amerikai alapító atyáknak volt egy nagy, közös víziójuk.

Az egyesült Európa sem fikció. Volt már ilyen, Római Birodalomnak hívták, ahol latinok, görögök, hispánok, kelták, illírek és ki tudja hány náció élt együtt egy sokszínű, mégis bizonyos alapértékek mentén egységesnek tekinthető államalakulatban. Az “európai gondolat” a birodalom bukása után a fejekben élt tovább, ezt akarták helyreállítani (kimondva-kimondatlanul) Nagy Károlytól a német-római császárokon át Napóleonig nagyon sokan, és ez a láthatatlanul is mindvégig létező Európa ott volt a közelmúlt zseniális európai politikusai, Monnet, Schuman, Adenauer fejében is.

Európai Unió vagy Európai Egyesült Államok, ez csak játék a szavakkal. Az igazi kérdés az, akarunk-e a továbbra is kicsik maradni, vagy létrehozunk egy sokkal erősebben integrált Európát, egy olyan szövetséget, amely képes lesz egyesíteni az erőit a tudományban, az innovációban, a gazdaságban, képes lesz megvédeni a polgárait és a vállalkozásait itthon és külföldön, lehetőleg békés eszközökkel, de akár fegyveres erővel is, ha terroristák vagy szörnyeteg államok agressziója fenyegeti. Akarjuk-e, hogy a közösségünk 27 egymással is folyton civakodó államocska helyett ötszázmillió európai szoros szövetségeként az USA és Kína mellett a világ harmadik nagy meghatározó pólusává váljon?

 

Szakács László főszerkesztő

 

SOCIAL MEDIA