Még hónapokig otthon a gyerek – szorongás és bizonytalanság oldása a járvány alatt

Inspiráció Kiemelt

Még egy hónapig az iskolások biztosan otthon maradnak, az óvodásoknak és bölcsődéseknek pedig csak egy részének biztosított az intézményi felügyelet. A helyzet bizonytalansága, az ingerszegény környezet és a barátok nélkülözése komoly lelki sérüléshez vezethet a gyerekek körében – ezt hivatott oldani a Blum program neves meseterapeuta, pszichológus és drámapedagógus csapata interaktív közösségi mesefeldolgozással a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával.

 

A következő hetekben közösen írt mese szorosan reagál a karantén helyzetre és az ezzel járó nehézségekre: hogyan dolgozza fel gyerekünk a bezártsággal járó szorongást? Mit tehet a szülő és mit tehet egy óvodapedagógus? A 40 nap alatt a Blum körül személyiségfejlesztő óvodapedagógiai program szakértői egy, a gyerekekkel közösen írt mesével és az ehhez kapcsolódó összművészeti játékokkal mutatnak erre megoldást, melybe bárki bármikor bekapcsolódhat. Már az első héten több ezer szülő, gyerek és óvodapedagógus követte a történet alakulását.

“A mesék formálják a gyerekek világképét és komoly hatással vannak a személyiségfejlődésre – ezért szolgálnak egyfajta megküzdési stratégiával pontosan akár egy ilyen helyzetben is, mint a koronavírus idején. Fejlesztik a szociális kompetenciát és az érzelmi intelligenciát – részben így tanulnak meg a gyerekek reagálni azokra az akadályokra, melyeket a valóság gördít eléjük.” – emelte ki Boldizsár Ildikó meseterapeuta, mesekutató, a program védnöke.

A program több részből áll, cél, hogy júniusra megszülessen “a karantén meséje”: minden héten kétszer közösségi mesélés zajlik és mindig a gyerekek dönthetik el szavazással, hogyan folytatódjon a történet. Más napokon a mese feldolgozása és üzenetének elmélyítése érdekében ehhez kapcsolódó játékokat kínál a családoknak, melyeket a gyerekek teljesen önállóan is művelhetnek. A történet segít a valóság, így a járvány okozta helyzet könnyebb értelmezésében és elfogadásában, a játékokon keresztül pedig a gyerekek, a különböző szerepekbe bújva, a mese biztonságos világában, olyan készségeket sajátíthatnak el, melyek fejlesztik személyiségüket, szociális kompetenciáikat. Valamint az alkotás során szenzomotoros képességeik is fejlődnek.

A projektet kísérő szakértők folyamatosan reagálnak a szülők kérdéseire a jelenlegi helyzet könnyebb mentális feldolgozásához. Részletesen szó lesz többek között a mesék szerepéről, hatásáról a gyermek fejlődésében, de arról is, hogy mekkora frusztrációtűrése lehet a gyerekeknek a karantén idején.

“A bezártság okozta szorongás az idő előrehaladtával egyre komolyabb lelki problémákat okozhat. Most, hogy ez a helyzet biztosan marad még májusban is, sosem volt ennyire sürgető, hogy hiteles szakértőkkel előzzük meg a karantént követő lelki mellékhatásokat is. Ezért döntöttünk úgy a Generali a Biztonságért Alapítvánnyal, hogy támogatjuk a projektet. – tette hozzá Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője.

A 40 napos időtartam nem véletlen: a szám a történelemben és több kultúrában szimbolikus, a várakozással és az utána bekövetkező változással hozzák összefüggésbe. A Blum célja is ez, lelki és szellemi segítséget nyújtani gyerekeknek, mellyel a karantén után könnyebb lesz visszakerülni a megszokott kerékvágásba. A program április 20-án indult, de bárki bármikor bekapcsolódhat Facebook oldalukon.

SOCIAL MEDIA