Toyotában mutatkozott meg alattvalóinak az új japán császár

Kiemelt Tejszínhub

Múlt hónapban tartották Japában az új császár ünnepélyes bemutatását az ország népének, azaz a Shukuga-Onretsu-no-gi nevezetű ünnepséget. Ennek keretében Japán új császára, a legendás krizantém trónt még októberben elfoglaló Naruhito császár a császári palotától az országgyűlés főkapujának érintésével az Akasaka császári rezidenciáig tartó 4,6 kilométeres utat – folytatva az atyja által megkezdett hagyományt – egy különleges, egyedi kialakítású Toyota Century modellel tette meg.

Naruhito császár atyját, a három évtizedes uralkodás után, 85 éves korában még áprilisban lemondó Akihito császárt követi a trónon, amellyel lezárult a heiszei (békét teremtő), és kezdetét vette a reiva (gyönyörű harmónia) uralkodói korszak. Akihito császár a hivatalos rendezvényeken rendszerint szintén egy Toyota Century modellt használt császári autóként, a díszszemlére ugyanakkor egy egyedileg átalakított modellre volt szükség.

A Toyota a császári utódlás ünnepségéért felelős kabinetiroda kérésére készítette el a modellt az új császár és császárné számára. A császári utódlás ünnepségéért felelős iroda által számításba vett autók közül ugyanis kizárólag a nyitott tetősre átalakított Century teljesítette a megszabott kritériumokat. Ezek egyebek mellett „a konvoj többi autójához képest megjelenésében és méretében is kiemelkedő, valamint kiváló biztonságú és környezetbarát” autót szabtak feltételül. Az 5340 milliméter hosszú és 1930 milliméter széles és 1445 milliméter magas új császári autó egyébiránt az első Century modell, amely valaha nyitott tetős változatban készült, alapja a 2018-ban leleplezett új Century volt.

Annak érdekében, hogy őfelsége a császár és a császárné jól láthatóak legyenek, módosították a hátsó ülés helyzetét és támlájának szögét. A császári autó alapjául szolgáló környezetbarát hibrid elektromos hajtású modell biztonsága nem utolsó sorban a világ legfejlettebb aktív biztonsági rendszereit és vezetéstámogató technológiáit csokorba fogó Toyota Safety Sense rendszernek köszönhetően elsőrangú, ezért az ünnepségre készült autóban nem volt szükség további  biztonsági felszerelésekre. Ennek ellenére, miután korábban nem volt nyitott változata ennek a modellnek, a Toyota-mérnökök az alapoktól kezdték a tervezést és a fejlesztést. Sok munkára volt szükség az egyes elemek megerősítéséhez, a megbízható konstrukció megtervezéséhez, valamint a törvényeknek és előírásoknak megfelelő kialakításhoz. Az autó különleges, Kamui elnevezésű fényezést kapott, ami egy örökkévaló fekete árnyalat; a beltér sajtsárga bőr és mintás hamuezüst keveréke. Szembeötlő külsőség ezen felül az autó motorháztetején helyet kapó császári zászló is.