November 15-i  Black Friday-jel készül a fúzió előtt álló Extreme Digital

Kiemelt Piac

2019-ben november 15-ödikén rendezi meg a jelentős akciókat kínáló Black Friday-t az Extreme Digital. A vállalat idén arra számít, hogy szokásos slágerterméknek számító tévé és mobiltelefon mellett a napi fogyasztási, valamint szépségápolási cikkekből, és lakberendezési termékekből is rendkívül jelentős mennyiséget értékesít majd a fekete pénteken, amelynek során minden termékkategóriában elérhető lesz akciós árú termék.

 

Idén november 15-ödikére időzíti Black Friday-ét az Extreme Digital: az akciós ajánlatokat az érdeklődők  a hibrid modellben működő kereskedés webáruházában érhetik majd el az érdeklődők. A kezdés pontos időpontjáról, illetve az akciós termékekről az Extreme Digital hírlevelére feliratkozva értesülhetnek majd az érdeklődők.

 

Több mint egymilliárd forintnyi kedvezmény lesz az idei Black Friday-en

Összesen több mint egymilliárd forint értékben biztosít majd kedvezményeket a fekete pénteken a vállalat. Minden termékkategóriában elérhetők lesznek fekete pénteki kedvezmények, az akciós termékekből egy vásárló legfeljebb öt darabot vehet majd meg annak érdekében, hogy minél több vásárló élhessen a lehetőséggel.

A megerősített szerverkapacitásnak köszönhetően ebben az évben az online hiteligénylést leszámítva minden szokásos online funkció elérhető lesz a www.edigital.hu-n a Black Friday időtartama alatt, ugyanakkor utólagos, az üzletben való ügyintézéssel továbbra is lehetséges lesz hitelre való vásárlás is. Aki a lehető leggyorsabban szeretné átvenni a fekete pénteki rendelését, annak bolti átvételt érdemes választania, mert így 5 napon belüli garantáltan hozzáférhet a termékhez, míg a kis és nagyméretű csomagok esetén egyaránt 2-7 napon belüli kiszállítást vállal az Extreme Digital.

Várhatóan 2019-ben is a tévé, az okostelefon, a notebook, játékkonzol, illetve a különböző háztartási nagygépek számítanak majd a legnagyobb slágerterméknek. Ugyanakkor az Extreme Digital trendelőrejelzései szerint a napi fogyasztási (FMCG), illetve a szépségápolási cikkeket is rendkívül nagy számban rendelnek majd a magyar vásárlók, de titkos favoritnak számít az elektromos roller is.

 

Folyamatban a fúzió az eMAG-gal

A fekete pénteki sajtóeseményen az eMAG-gal való, folyamatban lévő fúzióról is szó esett, amelyet nemrég hagyott jóvá a Gazdasági Versenyhivatal. Ennek keretében az Extreme Digital és az eMAG magyarországi leányvállalata egy közös céget hoz létre, amelyben az előbbi cég 48 százalékos, az utóbbi pedig 52 százalékos részesedést birtokol.

“Az új, közös vállalat létrejöttével gyakorlatilag megduplázzuk a megrendeléseink számát és a cég méretét is.  Idén együttesen 80 milliárd forint körüli nettó árbevételt fogunk elérni. Elbocsátásokra sem az Extreme Digital, sem az eMAG oldaláról nem kell számítani, mivel a következő öt évben tervezett terjeszkedéshez mind a hatszáz munkatársunk munkájára szükség lesz ” – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító ügyvezetője.

A közös vállalat vezérigazgatója Várkonyi Balázs lesz, míg Kelemen Gyula, az Extreme Digital társalapítója az új cég pénzügyi igazgatói tisztségét tölti be. Catalin Dit, az eMAG korábbi hazai ügyvezetője az új vállalalat kereskedelmi igazgatójaként folytatja munkáját.