Red Bull Vízisprint szeptember elsején

Kiemelt Tejszínhub

Szeptember 1-jén a Városligeti-tavon többek között olyan neveknek drukkolhatnak a sportrajongók, mint Lucz Dóra vagy a kétszeres világbajnok Tótka Sándor. Ahogy azt már a korábbi évekből megszokhatták, a vízisprint hatalmas mentális, valamint fizikai csatákat és persze váratlan fordulatokat ígér.

Igazán ütős programmal indítja az őszt Budapest: szeptember 1-jén a Városligeti-tó vizén csapnak össze egymással a kajak-kenu sport hazai és külföldi klasszisai a harmadik Red Bull Vízisprinten. A Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közös szervezésben a sportolók idén is egy mindössze 100 méteres, páratlan küzdelmeket rejtő pályán mérhetik össze erejüket egymással, a közönség pedig többek között a sportág legnagyobb hazai tehetségeinek is drukkolhat. Magyar színekben versenyez majd a szegedi Kajak-Kenu Világbajnokságon 200 méteren egyéniben induló, kétszeres Európa-bajnok Lucz Dóra, a junior világbajnok Lucz Anna, valamint a kétszeres világbajnok Tótka Sándor is, de természetesen itt még nem ér véget a mezőny névsora. A főváros szívében külföldi versenyzők is rajthoz állnak majd, többek között az olimpiai és világbajnok német, Tom Liebschert, a kétszeres Európa-bajnok szerb, Marko Dragosavljevic és az EB ezüstérmes litván, Artūras Seja.

Az esemény a versenyprogramokon kívül a szárazföldön is tartogat meglepetéseket az érdeklődők számára, így az igazán bevállalósak a vízisport-eszközökön is kipróbálhatják magukat. A délelőtt folyamán sárkányhajóval, kenukkal és SUP-okkal várják a kilátogatókat.

A rendezvényen, amely a főváros támogatásával valósul meg, az aktív és a feltörekvő generáción kívül a sportág hazai legendái, többek között Storcz Botond, Hegedűs Róbert, Beé István és Horváth Gábor is tiszteletüket teszik.

További információk az esemény Facebook oldalán.