Új legyezőkollekcióval hódítja meg Európát a magyar kiegészítőmárka

Kiemelt Márkák

Idén második kollekcióját mutatja be az Anka Fans kiegészítőmárka, melynek célja, hogy egy olyan időtálló kiegészítővel segítse a női önbizalom visszaépítését, mint az erőt és femininitást szimbolizáló legyező. Az új széria darabjait a fülledt nyári nappalok inspirálták, ami az intenzív színvilág mellett a fátyolos, finom motívumokban köszön vissza.

A márkát 2018-ban, 2 év tervezés után hívta életre Bujdosó Bianka reklámszakember, az ország egyik első divatbloggere; és Jónás László üzletfejlesztési szakértő. Az Anka Fans célja, hogy kiegészítőivel magabiztosságot és nőiességet kölcsönözzön viselőinek a hétköznapokon.

„Az első kollekciónak óriási sikere volt Magyarországon és külföldön egyaránt. A nagy érdeklődés a termékek iránt bebizonyította, hogy van létjogosultsága a piacon az Anka Fans víziójának, azaz annak, hogy újra divatba hozzunk egy klasszikusan elegáns, igazán nőies kiegészítőt” – hangsúlyozta Bujdosó Bianka, az Anka Fans egyik alapítója.

A nagysikerű Cruise széria neutrális vizuális világa után a márka merész lépésre szánta magát, ugyanis a nyári kollekció darabjai az intenzív színek és izgalmas formák kavalkádjára épülnek.

„Az Anka Fans új kollekcióját egy nyári délibáb képe festette fel először képzeletbeli vásznunkra, majd ezt az érzetet próbáltuk minél szabadabban visszaadni a legyezőkön is. A fotósorozatban fülledt, őszinte és nyers tükörképekben látjuk a legfrissebb kollekció harsány színekben ismétlődő mintáit. Fontos volt, hogy egy ilyen intim közelségben, mindössze egy karnyújtásnyi távolságban suhogó legyezőnél a minták is visszaadják ezt a szédítő meleg hangulatot, így mindegyiket kézzel, akrillal festettük meg. Ezután készültek el a tervekből a digitális mintáink, amik talán mozgásban, legyezés közben még izgalmasabban hatnak” – mesélte Benkő Bálint, a márka art directora.

Az Anka Fans darabjai már egész Európába eljutottak, így is megerősítve az alapítókat, hogy a legyező újraértelmezése komoly értékkel bír a nagyközönség számára. A termékek jelenleg a márka saját webshopjában, Budapesten a Margot Budapestben és a HoF – Home of Fashionben, vidéken pedig a sárvári Spirit Hotelben érhetők el, de az értékesítési pontok köre a következő hónapokban folyamatosan bővülni fog.