A Bridgestone várja a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat

Kiemelt Piac

A Bridgestone Corporation az egyetlen olyan világszintű olimpiai és paralimpiai partner, amelynek globális központja Tokióban van. A vállalat az olimpiai eseményekig hátralevő egy évben arra invitálja a világot, hogy kövesse az ötkarikás játékokhoz vezető útján, és tapasztalja meg, mit jelent segíteni az embereknek álmaik megvalósításában.

A Japánban közel 90 éves múlttal és több mint 28.000 alkalmazottal rendelkező vállalat számára különösen fontos a a soron következő 2020. évi tokiói olimpiai. Globális, az emberek közlekedésének, életmódjának, munkájának és szórakozásának javítását célzó kötelezettségvállalásuk részeként a Bridgestone arra összpontosít, hogy hozzájáruljon valamennyi sportoló, közreműködő, szurkoló és látogató pozitív élményéhez a játékok ideje alatt. Emellett a vállalat biztosítja, hogy az esemény támogatására tett erőfeszítései olyan előnyökkel járnak majd Tokió városának és lakosainak, amelyek a játékok zárása után is megmaradnak.

„Hatalmas büszkeséget érzünk, amiért támogathatjuk az olimpiai játékokat, és otthonunkban üdvözölhetjük a világot” – mondta Masaaki Tsuya igazgatósági elnök, ügyvezető igazgató és képviselő igazgató. – „Amikor 1931-ben létrejött a Bridgestone, alapítónk egész emberiség jóléte és boldogsága iránti elkötelezettsége szilárdan beépült a céges kultúránkba, és napjainkban is megvalósul a vállalatunk „A társadalom szolgálata kiemelkedő minőséggel” elnevezésű küldetésén keresztül. Célunk az, hogy bemutassuk ezeket a hosszan tartó értékeket az ipart megváltoztató, jövőbeli innovációra vonatkozó elképzeléseinkkel együtt, miközben támogatjuk a 2020. évi tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat.”

A termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat egyaránt tartalmazó portfoliója révén a Bridgestone büszkén segít a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak (NPB) és az Olimpiai és Paralimpiai Játékok Tokiói Szervezőbizottságának (TOCOG) abban, hogy minden idők egyik leghatékonyabb és legfenntarthatóbb játékát szervezhessék meg.

A vállalat által nyújtott támogatás tartalma:

  • Terv kidolgozása arra, hogy az olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos gumiabroncs-szállítója – a hivatalos olimpiai flotta gépjárműveihez – a vállalat legyen.
  • A Tokyo Aquatics Centre és az Ariake Arena épületeiben a Bridgestone szeizmikus rengéscsillapító elemeinek közelmúltban bejelentett kiépítése, amely földrengések esetében jelentősen csökkenti az épületek károsodásának lehetőségét.
  • Kötelezettségvállalás a Tokiói Közigazgatási Torony Közlekedési Igény Menedzsmentje (TDM) kezdeményezésének támogatására, amely a közlekedés megkönnyítésében, és a forgalmi torlódások enyhítésében segíti a vendéglátó várost.
  • További, az iparágban vezető, sokoldalú termékek és megoldások kínálata, amelyek célja a hatékony és fenntartható közlekedés, építési hatékonyság stb. támogatása.

Önkéntes program, amely több száz alkalmazottja számára lehetővé teszi azt, hogy a szervezőkkel együttműködve segítsék a játékok problémamentes és hatékony lebonyolítását azért, hogy a szurkolók és sportolók önfeledten élvezhessék az olimpiát.

A Bridgestone világszintű olimpiai és paralimpiai partnerséggel kapcsolatos valamennyi tevékenységének célja továbbá, hogy mind az egészséges, mind a fogyatékkal élő sportolókat segítse abban, hogy megvalósíthassák álmaikat. Ezeket az erőfeszítéseket támogatva a vállalat több mint 15 országban működik együtt az olimpiai és paralimpiai játékok több mint 50 inspiráló sportolójával és nagyreményű fiataljával, hogy ők márkanagykövetként segíthessenek a Tokió 2020-hoz vezető úton. Ezek a partnerségek azt a támogatást egészítik ki, amelyet a Bridgestone több mint 200 nemzet olimpiai bizottságának kínál. A vállalat ilyen módon hangsúlyozhatja, hogy a sportban olyan erő rejlik, amely a határokon átível, ösztönöz, egyesít és inspirál.

Az olimpia jövő nyári eseménye egyike azoknak a fontos pillanatoknak, amikor a Bridgestone bemutathatja új technológiáit és azt, hogy innovatív és globális vállalattá válik 2020-ra. Az elkövetkezendő hónapokban a vállalat további közleményekkel igyekszik bemutatni a világnak, hogyan járul hozzá a Tokió 2020 eseményéhez.