A Vodafone Debrecenben is bemutatta az 5G-t

Kiemelt Márkák

Május 25-én debütált a Debrecen Drive, a keleti régió legnagyobb autó- és járműipari seregszemléje, ahol a Vodafone egy 5G kapcsolaton keresztül távvezérelt autó segítségével mutatta be a közlekedés jövőjét.

Május utolsó hétvégéjén idén először rendezték meg a Debrecen Drive-ot, ahol a járműipar és a közlekedési szektor szereplői mutathatták meg magukat. A rendezvény egyaránt szólt autórajongóknak, laikusoknak és a legmodernebb csúcsmodellek után érdeklődőknek.

A Vodafone Magyarország interaktív programmal csatlakozott a rendezvényhez: a zalaegerszegi és budapesti bemutató után a debreceniek is megtapasztalhatták a távvezérlésű autóvezetés élményét. A Vodafone május 20-án a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya megnyitója alkalmából, majd május 23-án budapesti székházában már bemutatta az önvezető gépjárművek felé vezető egyik legfontosabb állomást, a távvezérlésű gépjármű-irányítást. Az ötödik generációs mobilhálózatoknak elsősorban ipari felhasználási módoknál lesz jelentősége, köztük olyanoknál, ahol az azonnaliság kritikus fontosságú. Ilyen például az önvezető autózás, melynek elterjedésében kulcsszerepe lesz az 5G-nek.

Kőváry Anett

A BMW i3 típusú elektromos autó és a távoli vezetőülés közötti kapcsolat a Vodafone 5G kapcsolatán valósult meg, lehetővé téve a gépjármű valós idejű, távoli vezérlését. Az autóban található kamera valós időben, HD minőségben közvetítette a pálya melletti távoli vezetőüléshez azt a képet, amely a járműből volt látható, valamint ezzel párhuzamosan a jármű felé irányuló parancsokat is 5G kapcsolat közvetítette. A látogatók Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző, Vogel Adrienn autóversenyző és Kőváry Anett autós műsorvezető segítségével próbálhatták ki a távvezetést.

Talmácsi Gábor

„Az 5G hálózat számos iparágnak új ipari forradalmat jelent majd, ezek közül kiemelten az autóipar számára” – mondta el dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, az igazgatóság alelnöke. „Az 5G technológia, amelynek képességeit Debrecenben is bemutattuk, a jövő felé vezető út kezdetét jelenti, és célunk, hogy lehetőleg még idén elindítsuk Magyarországon a kereskedelmi 5G szolgáltatásunkat.”

Dr. Budai J. Gergő