Vodafone: Megkerülhetetlen az IoT a vállalatok szerint

Kiemelt Piac

A Vodafone, amely 80,9 millió IoT kapcsolatával globális, vezető szerepet tölt be a Dolgok internete terén, ismertette a legutóbbi IoT-Barométer kutatásának eredményeit. A Barométer, amely 1758 vállalkozás adatait gyűjti össze világszerte, megállapította, hogy a cégek több mint egyharmada (34%) használja a Dolgok internetét (IoT), a használók 70%-a jutott túl a kísérleti szakaszon, 95%-uk pedig már látja a technológiába történő befektetés előnyeit, így az IoT egyre ismertebb megoldássá válik.

Noha az IoT-t különféle területeken használják, például az egészségügyben az exoszkeleton páncéltól kezdve egészen az összekapcsolt abroncsokig, a kutatás megállapította, hogy az IoT mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozásokra. A technológiát alkalmazó cégek 60%-a egyetért abban, hogy az IoT vagy már teljesen felbomlasztotta az iparágát, vagy ha még nem, akkor ez az elkövetkező 5 évben be fog következni. 84% az IoT iránti bizalom erősödéséről számol be, és 83%-uk a felhasználásának bővítését tervezi, hogy minden előnyét ki tudja használni.

A jelentés az IoT-t használó vállalkozásokat a stratégia, az integráció és az IoT bevezetése szerint is osztályozza. Globális szinten a riport megállapította, hogy az IoT-t alkalmazók 53%-a 5-ből a 2 felső szinthez tartozik. Regionális szinten Amerika a leghaladóbb, mert ott az alkalmazók 67%-a esik az első két szintbe, míg az ázsiai és Csendes-óceáni térségben 51%, Európában pedig 46%. Ez azt sugallja, hogy az amerikai vállalkozások gyorsabban haladnak, mint más piacokon, és az egyéni projektektől az összehangolt stratégiai programok felé mozdulnak el.

Az IoT-be történő beruházás terén a legnagyobb megtérülést a legfejlettebb vállalatok tapasztalták. A legfelső szinthez tartozók 87%-a számolt be az IoT-vel kapcsolatosan jelentős megtérülésről vagy előnyökről, szemben a „kezdő” szintűek csupán 17%-os arányával. Ezeknek az előnyöknek is köszönhetően egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az IoT-re. Az alkalmazók 76%-a szerint az IoT létfontosságú. Néhányan egyenesen azt állítják, hogy az üzlet is nehezen képzelhető el nélküle – 8% állítja, hogy „teljes üzletmenetük az IoT-től függ”.

Stefano Gastaut, a Vodafone Business IoT területért felelős igazgatója megjegyezte: „A mai, egyre inkább digitalizált világban az IoT központi szerepet játszik az üzleti sikerben, hiszen az alkalmazók 72%-a szerint a digitális átalakulás lehetetlen nélküle. A jó hír az, hogy az IoT platformok megkönnyítik a technológia alkalmazását a különféle méretű vállalkozásokban, az NB-IoT és az 5G pedig javítani fogja a szolgáltatásokat és a potenciált. Ebben a környezetben a vállalatoknak nem azt kell megfontolniuk, hogy alkalmazzák-e, hanem azt, hogy hogyan fogják alkalmazni az IoT-t. Emellett pedig teljes mértékben elkötelezettnek kell lenniük a technológia iránt ahhoz, hogy a legfőbb előnyöket élvezni tudják.”

Ami a jövőt illeti, az új technológia tovább fogja növelni az IoT teljesítményét. Az alkalmazók több mint fele (52%) tervezi az 5G használatát, amely nagyobb adatátviteli sebességet, megbízhatóságot, és nullához közeli késleltetést fog kínálni. A mobil számítástechnikával kombinálva, amely az alkalmazásforgalmat közelebb dolgozza fel a hálózat pereméhez, a felhasználók jobb teljesítményre, kisebb kockázatra és gyorsabb adatsebességre számíthatnak.

Az eredményeket kommentálva Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: „Az IoT Barométer eredményeiből jól látszik, hogy a vállalkozások évről évre növelik befektetéseiket az IoT-be, egyre jobban bíznak benne, és fejlettebb megoldásokat alkalmaznak. Rövidtávon az IoT felhasználói továbbra is élvezhetik a költségcsökkentés és a növekvő hatékonyság előnyeit, ám az egyre ambiciózusabb projektek lehetőséget nyújtanak az üzleti modellek módosítására is. A Vodafone Magyarországon is kiemelt figyelmet fordít az IoT fejlesztésekre, nagy büszkeség, hogy továbbra is vezető pozícióban vagyunk hazánkban is az IoT kapcsolatok számát tekintve – az IDC kutatása alapján az összes M2M SIM kártya 39%-át 2018-ban a Vodafone biztosította. Magyarországon a Vodafone IoT összeköttetései megtalálhatók a pénztárgépekben, PoS terminálokban, ATM-ekben, tömegközlekedési eszközökben és információs rendszerekben. Ott vannak a tehergépjárművek útdíjfizetési működésénél, használják energiamenedzsmentre és megelőző karbantartásra, valamint támogatják számos nagy logisztikai, biztonságtechnikai, közmű mezőgazdasági vállalat hatékony működését.”

A Vodafone IoT technológiák megtalálhatók az Aston Martin, az Audi, a BMW, a Mercedes Benz, a Ford, a Jaguar Land Rover, a Lamborghini, a Porsche és a VW internetképes járműveiben, valamint a Yamaha robogóiban. A Vodafone IoT-hálózata és -szolgáltatásai az energiaipari vállalatok, köztük a Centrica, az EDF és az nPower esetében az intelligens mérőeszközök funkcióit is támogatják, és biztosítják az fogyasztói elektronikai termékek, például az Amazon Kindle vagy a Bosch, a Panasonic és a Philips Lighting által gyártott eszközök internetes funkcióit.

A teljes jelentés elolvasható itt.