Kiosztották a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjakat

Inspiráció

Diák kategóriában a zsűri Lehr Juhász Péter Jakab című filmjét találta a legjobbnak, így neki ítélte az 50 ezer dollár értékű Sparks Kft. – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH is őt díjazta az általa felajánlott bruttó 100 ezer forint pénzjutalommal. Vagyóczky Tibor, Gyurikó László (képünkön) és Pap Ferenc életműdíjban részesült. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Marton József fővilágosító kapta. Az Örök tél című film fényképezéséért Nagy Andrásnak ítélték a legjobb operatőr díját nagyjátékfilm kategóriában.

Lehr Juhász Péter a Jakab című film operatőri munkájával nyerte a második Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat diák kategóriában és az azzal járó 50 ezer dollár értékű Sparks Kft. – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását és az NMHH által felajánlott 100 ezer forint pénzjutalmat is.

A természetfilm kategória győztese Mosonyi Szabolcs lett a Vad Balaton című film fényképezéséért, így ő kapta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által felajánlott 300 ezer forintot is. Dokumentumfilm kategóriában Boros-R. Györgynek elismerő oklevelet adott a zsűri Az elíziumi kém című film operatőri munkáiért. A Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat és az NMHH által felajánlott 300 ezer forintot Vargyasi Leventének ítélték a Tehenesek című alkotás fényképezéséért. A kisjátékfilmek közül az Irinyiért Szőke Dániel elismerő oklevélben részesült, a kategória győztese pedig Dévényi Zoltán lett az Ostrom című filmért, így ő viheti haza az NMHH által felajánlott 300 ezer forintot is.

Televíziós film kategóriában Dévényi Zoltán a Curtiz című film operatőreként elismerő oklevelet kapott, a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat pedig Csukás Sándor érdemelte ki a Merénylet című fim fényképezéséért. Végül nagyjátékfilm kategóriában az Akik maradtak operatőre, Marosi Gábor elismerő oklevélben részesült, a legjobb operatőrnek pedig Nagy Andrást találta a zsűri az Örök tél című film fényképezéséért.

Marton József fővilágosító Bojkovszky Béla Díjat kapott kiemelkedő életművéért

A január 31-én a Vigadóban tartott díjátadón Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesült. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Marton József fővilágosító kapta.

A díjak odaítéléséről a Koltai Lajos rendező-operatőrből, Kende János operatőrből, Lajos Tamás operatőr-producerből, Káel Csaba rendezőből és Pados Gyula operatőrből álló zsűri döntött.

Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált tavaly nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László – Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. A Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat és a rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

SOCIAL MEDIA