Hogyan viszonyulunk a tárgyainkhoz?

Tejszínhub

Van, aki könnyen megválik a már szükségtelen használati tárgyaitól, de sokaknak ez kimondottan nehezére esik. A Jófogás internetes kutatása szerint a gyűjtögetők kicsivel kevesebben vannak, mint a szortírozók, vagyis a válaszadók többsége könnyen int búcsút a felesleges tárgyaknak. Dr. Meskó Norbert evolúciós pszichológus szerint a gyűjtögetésre való hajlamnak sokféle oka lehet nemtől, életkortól, társadalmi státusztól és természetesen a gyűjtögetés tárgyától függően.

„Valamire csak jó lesz”

A Jófogás csapata 4600 felhasználót kérdezett meg arról, hogy mihez kezd feleslegesnek ítélt dolgaival. A válaszadók kicsivel több, mint fele állítja, hogy könnyen megszabadul a szükségtelennek ítélt tárgyaktól, míg 46 százalék vallotta be, hogy ez nehézséget okoz számára. De vajon miért? A legtöbben (16%) úgy gondolják, hogy sose lehet tudni, mire lesz még jó a már 5 éve nem hordott ruha vagy a polcon porosodó DVD-lejátszó, ezért elvből nem dobnak ki vagy adnak el semmit. 12 százalék bevallotta, hogy halogató típus, vagyis Pató Pál úr „ej, ráérünk arra még” hitvallását követi, ezért esik nehezére a búcsú. 10 százalék egyszerűen a lustasággal indokolja a gyűjtögetést, míg 8 százalék hivatkozott érzelmi okokra; ők saját bevallásuk szerint képtelenek elengedni a tárgyakat.

Dr. Meskó Norbert szerint az idősebbekre (akik a világháborút követő nélkülözés évtizedeiben szocializálódtak) inkább jellemző lehet a használati tárgyakhoz való ragaszkodás, míg a fiatalabbak – akikre a fogyasztói „használd-dobd el-vegyél újat” szellemiségben nevelkedtek – könnyebben képesek elengedni tárgyakat újabb holmik szerzésének reményében.

Valójában a holmik megőrzése és tárolása teljesen természetes, amelyet egyre inkább felülírni látszik a modern fogyasztói világ normája, amely folyamatos vásárlásra sarkall bennünket. A kutatási eredményekben mutatkozó kettősség valószínűleg ennek a két normának az egymáshoz feszüléséről szól, tette hozzá a szakember.

Eladunk és adományozunk

Örömteli eredmény, hogy a válaszadók azonos arányban, 37-37 százalékban adják vagy adományozzák el a számukra már értéktelen, de még használható darabokat. A válaszadók 14 százaléka azt állította, hogy soha semmit nem dob ki vagy ad el, hanem inkább őrizget, míg 13 százalék esetén a megunt tárgyak, eszközök és ruhák válogatás nélkül a kukában landolnak.

Akkor szortírozunk, amikor már nem férünk

A legtöbben bizonyos időközönként és rendszerességgel ráveszik azért magukat a válogatásra.  A kitöltők 58 százaléka minimum évente, sőt 16 százalék havonta átnézi a dolgait. 22 százalék nem köti időhöz a tevékenységet, egész egyszerűen akkor szabadulnak meg a tárgyakról, amikor azok már nem férnek el a szekrényben és a polcokon. A válaszadók mindössze 2 százaléka állította azt, hogy soha nem szabadul meg a felesleges dolgaitól.

A gyűjtögetés életvezetési problémák tünete is lehet

A szakember összegzése szerint a kutatás látványosan bemutatja, hogy miként ütközik össze bennünk a megszerzett tárgyaink észszerű megőrzésének, a tartalékok képzésének hagyományos normája a mesterségesen felpörgetett fogyasztó igények gerjesztésének pazarló, habzsoló normájával.

A kutatásban részt vevők többsége (58%) egy éven belül megszabadul a feleslegesnek tartott holmiktól, és csak néhányan számolnak be arról, hogy soha nem teszik meg ezt. A tárgyak gyűjtésének nyilván van egy olyan formája is, amely bizonyos alkalmazkodási és életvezetési problémák egyik tünete lehet. Amikor valakit a normál életvezetésében, munkájában, társas kapcsolatai alakításában gátolnak a felhalmozott tárgyak, illetve minden energiáját az újabb holmik megszerzésére fordítja, akkor valójában pszichés problémáról beszélhetünk. Ennek aránya persze viszonylag alacsony az össznépességben.