A kisgyermekes anyukák visszatérnek a munkaerőpiacra?

Kiemelt Piac

Több mint 2000 kisgyermekes édesanyát kérdezett meg a Pepita.hu az egyik legnagyobb áruházlánccal karöltve, hogy mi a véleményük a részmunkaidős munkavállalásról. Majd ötven százalékuk azonnal vállalna munkát kiskorú gyermeke mellett, ha napi négy órában megtehetné!

Igen sokrétű, miért gondolják nehéznek az anyukák a munkába való visszatérést. A felmérésben részt vett 2211 édesanya negyede azért, mert párja nagyon eltérő munkarendben dolgozik, 22,1 százaléka azért, mert nem számíthatnak a nagyszülőkre. 19,4 százalékának a sok utazás és a kevés bölcsődei férőhely okoz gondot, 14,4 százaléka vallott arról, hogy nem tudná kisbabáját másra hagyni lelki okok miatt, 12,5 százaléka pedig nem tud visszamenni a régi munkahelyére.

Hogy napi hány órát vállalnának legszívesebben? 42,6 százalékuk gondolja úgy, hogy kisbabája mellett csupán 4 óra férne bele a napjába, 36,9 százalék 6 órát dolgozna, 13,6 százalék 8 órát is bevállalna, de olyan is van, aki 4 óránál kevesebbet töltene távol az otthon lévő csöppségtől.

Dorcsinecz József

„A választ adó édesanyák csak alátámasztották azt, amivel naponta szembesülünk, hogy mennyire nem egyszerű szülés után újra munkába állniuk. Közvélemény-kutatásunkkal erre szeretnénk rávilágítani” – fűzött magyarázatot az adatok mellé Dorcsinecz József, a Pepita.hu társtulajdonosa. A választ adó anyukák majdnem háromnegyede, azaz 72 százaléka délelőtti munkarendben gondolkozna, minden ötödik viszont szívesen járna kötetlen időbeosztásban. Majdnem háromnegyedük szellemi munkát végezne, a többiek a fizikai munkakörtől sem riadna vissza részmunkaidőben. Az anyukák kicsivel több, mint a fele otthonról végezhető munkára vágyik, 45 százalékuknak viszont nincs ellenvetése a munkahelyen végzendő feladatok ellen.

Arra a kérdésre, mi az, amiért részmunkaidőt vállalna kisgyermeke mellett, szinte minden második anyuka válaszolta, azt, hogy tisztán anyagi okok miatt. Csupán 8,4 százaléknak van szüksége lelki okok miatt a napi néhány óra kikapcsolódásra az otthoni teendőkből, s 39,7 százalék vélekedik úgy, hogy mindkét indok miatt jól jönne a részmunkaidős lehetőség. „Sajnálatos tény, hogy az Európai Unió közül egyedül Bulgáriában alacsonyabb a részmunkaidőben dolgozók száma, mint nálunk. De most a felmérésből is kiderült, mekkora igény van hazánkban is a részmunkaidőre” – mondja Dorcsinecz József.

„Ezen szeretne változtatni vállalatunk, azzal, hogy a kisbabával otthon töltött idő után új, családbarát részmunkaidős koncepciót kínálunk a kismamáknak, amely segíthet a fokozatos visszatérésükben”– válaszolta Szigeti Barbara, a Tesco HR-vezetője arra a kérdésre, mi motiválta az áruházláncot a felmérésben való részvételre.

Szigeti Barbara

A HR-vezető úgy véli, jelenleg azért dolgozik 16 ezer munkavállalójuk ötöde heti kevesebb, mint 30 órában, mert sokak szerint a részmunkaidő kiszámíthatatlan. Ezért 2018 őszétől beindult a heti fix 5-10-15-20-25 órás részmunkaidő, ami nagy segítség – többek között a babázás alatti vagy utáni munkavállalóknak –, hogy kiszámítható maradjon a magánéletük. Egyedülálló, hogy az ezt a konstrukciót választók – így például a kisgyerekes édesanyák – munkaszerződésébe belekerül, hogy milyen időpontokban fog beosztást kapni, ezáltal garantálják, hogy ettől eltérően nem fogják foglalkoztatni. „Idén az irodáinkban elindult a flexworking is. Ennek köszönhetően, a vezetővel egyeztetve, már otthonról is lehet dolgozni. A Tesco ezzel is igyekszik hozzájárulni az egészséges munka-magánélet egyensúly kialakításához. Ez kiemelten fontos szempont a kisgyermekes munkatársak számára is” – tette hozzá a HR-vezető.

A kutatásról:

A reprezentatív kutatás 2211 nő megkérdezésével készült. 13 kérdés szerepelt a kérdőívben, amely az iskolai végzettség, a lakóhely, a gyermekek száma mellett olyan kardinális kérdésekre kereste a választ, hogy hány órát vállalnának szívesen, milyen típusú munkára vágynak, s hogy miért érzik nehéz életfeladatnak visszatérni a szülés után a munkás hétköznapokba.

A felmérést végezték:

Pepita.hu

A Pepita.hu 2017 nyarán indult online piactér, ahol az anyukák, szülők, családtagok mindent egy helyen be tudnak szerezni a családban. Céljuk, hogy a baba-mama online piac vezető szereplőjévé váljanak.

Tesco Magyarország

Céljuk, hogy a vásárlók minden igényét kiszolgálják, és így nemcsak jobbá, de egyszerűbbé is tegyék az életüket. Mottójuk: úgy bánunk mindenkivel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.