Új kereskedelmi igazgató a Central Médiacsoportnál

Karrier Kiemelt

Vági Róbert látja el a cégcsoport kereskedelmi igazgatói feladatait 2018. november 23-tól. Az újonnan kinevezett felsővezető a tavaly leköszönt Steff József feladatait veszi át.

 

Vági Róbert idén augusztusban csatlakozott a Central Médiacsoporthoz digitális csoportvezetői munkakörben. Személyében tapasztalt vezető kerül a cégcsoport kereskedelmi igazgatói posztjára. A szakember ezt megelőzően az Origónál dolgozott értékesítési csoportvezető, majd értékesítési vezetői munkakörben. Az ELTE Bölcsésztudományi karán diplomázott, ezt követően teljes karrierjét a médiapiacon töltötte. Egyetemi tanulmányai után a Budapest Business Journal-nál hirdetés- és rendezvényértékesítéssel foglalkozott, majd 2004-től a Turizmus Kft. szaklapkiadó rendezvény igazgatója volt. 2010-ben online értékesítőként, majd értékesítési csoportvezetőként az akkor még Telekom tulajdonú Origo Zrt-hez került. Itt 2015-től Magyarfalvi Évával közösen feleltek az Origo teljes értékesítéséért.

A Central Médiacsoport stratégiája 2018-tól az erős márkáink piaci pozíciójának továbbépítéséről és az adatvezérelt fejlesztésekről szól. A tudatos adatstratégia egyaránt vonatkozik a kiadványaink termékfejlesztésére és a hirdetői piac még jobb kiszolgálására. Vági Róbert személyében olyan kereskedelmi vezetőre találtunk, aki innovatív és erős ügyfélfókuszú szemléletével tovább tudja fejleszteni az értékesítési igazgatóságot.” – nyilatkozta a szervezeti változások kapcsán Mészáros Kinga, a Central Médiacsoport vezérigazgatója.

„Bár mostanában mindenki különleges, átmeneti időszakként jellemzi a hazai hirdetési piac működését, valójában ez a piac soha nem volt állandó. Nem csak a médiapiaci szereplők listája, a felhasználói igények, vagy a hirdetői elvárások, de maguk a szerepek is hosszú idő óta folyamatos átalakulásban vannak. Ami szembetűnő, az inkább ennek az átalakulásnak az üteme és hosszútávra nehezen jósolható iránya. A Central Médiacsoport kiadványai számára a dinamikusan változó piaci körülmények között a legizgalmasabb kihívás épp az, hogy az irányokat és trendeket diktálva mi tudatosan formáljuk a szektor jövőjét. ” –mondta el Vági Róbert.

A jelenlegi szervezeti változással egyidőben saját döntése alapján távozik a cégcsoporttól Rusvai Richárd digitális értékesítési igazgató. A szakember 2007-ben csatlakozott az akkori Sanomához digitális értékesítési menedzserként, ezután a digitális keyaccount csoportot vezette 2010-től, majd 2016-tól digitális értékesítési igazgatói pozíciót töltött be a Central Médiacsoportban. Rusvai Richárd 2018 végéig látja el jelenlegi feladatait.

„A cégcsoport nevében szeretném megköszönni Rusvai Richárd munkáját, akinek digitális értékesítési igazgatóként fontos szerepe volt a Central Médiacsoport piaci pozíciójának erősítésében, ez a piaci helyzet pedig jó alapot biztosít az előttünk álló további fejlesztésekhez. Jövőbeni munkájához sok sikert kívánunk.” –mondta Mészáros Kinga.

A Central Médiacsoport új kereskedelmi igazgatója változatlan működési struktúrában veszi át az értékesítési igazgatóság vezetését, összefogva ezzel a nyomtatott magazin, digitális értékesítés és programmatic sales csapatok munkáját.