Itt a tavasz, irány a kert!

Márkák

Bármelyik pillanatban beköszönthet a tavasz, a STIHL idei kampányarcai így bemutatkoznak

Dittánál, Bendegúznál, Istvánnál, Ádámnál és Jánosnál nem is választhatott volna jobban kampányarcot a Stihl – az új szereplők a cég akciós újságjának lapjain is megjelennek.

A mosolygós

Dékány Béláné Ditta az első lekvárjait még egy szegedi panellakásban főzte. A visszajelzések annyira pozitívak voltak, hogy egyszer csak gondolt egyet a férjével, és hazaköltöztek Túrkevére. Azóta egészséges, tartósítószer- és cukormentes termékeket készít. „Sokan szeretik és keresik az energiaszeletemet, de nagy kedvenc a füstölt, főtt fürjtojás is” – meséli büszkén.

A gyümölcsök szedésétől, válogatásától kezdve a magozáson át az elkészítésükig mindent saját kezűleg végez, hiszen csak így tudja garantálni a termékei minőségét. „Nagyon fontos a tavaszi metszés, az öntözés és a permetezés is, a kedvencem azonban a fűnyírás. Ilyenkor kikapcsolok, és elengedem a hétköznapi gondokat” – mondja. A STIHL akkus fűnyírójával ráadásul a vezetéket sem kell kerülgetnie. „Én így szeretem” – teszi hozzá mosolyogva.

A profi

Lajkó Bendegúz erdészként végzett Szegeden, sziklát mászni hobbiból kezdett, az alpinista favágás pedig a két szenvedély egyenes következménye. Az alpinista technikák alkalmazása során a STIHL felső fogantyús termékcsaládja, az MS 150TC-E, az MS 193T és az MS 201T a legjobb választás, de Bendegúz szerint a munka elvégzéséhez az MS 211-től kezdve az MS 880-ig a STIHL teljes palettájára szükség van.

Ha csak egy gépet választhatna, az egész biztosan a STIHL MS 462 volna. „Az a gép egy csoda, de a STIHL gépek használata már önmagában elégedettséggel tölt el. Könnyűek, egyenletesen adják le a teljesítményüket, nagyon jól passzolnak a kezembe, számomra azonban a megbízhatóságuk a legfontosabb. Bármikor, bárhová elindulhatok velük, tudom, hogy nem hagynak cserben. Én így szeretem” – vallja.

A kölyök

Bárány Istvánnak már a szülei és a nagyszülei is mezőgazdasággal foglalkoztak, most pedig rajta a sor. „Úgy látszik, a mi családunkban a mezőgazdasági munka szeretete apáról fiúra száll. Jó érzés, hogy hozzájárulhatok a családi gazdaság vezetéséhez, de a kétkezi munkát is legalább ennyire élvezem. A 2 hektáros terület lenyírása persze nem könnyű feladat, a STIHL fűkaszámmal azonban bírjuk a gyűrődést. Én így szeretem.” – meséli.

A mezőgazdaság, mint mondja, rátermettséget, szeretetet, összeszedettséget és elkötelezettséget igényel, cserébe nagyon sok mindenre megtanítja az embert. „Szeretnék agrártudományi egyetemre járni, foglalkoztat a mezőgazdaság jövője, ezért folyamatosan keresem a fejlődés lehetőségét. Ebben nőttem fel, és ebben képzelem el a jövőmet is” – jelenti ki magabiztosan.

A kertész

Laskai Ádám kertészeti egyetemre jár, kertészeti vállalkozását építi, de gondolatban már a saját kertjét gondozza. „A japánkertek stílusában csobogókat, tipegőket, különlegesebb juharfákat telepítenék. A keleti vonal nagyon közel áll hozzám: szeretem, amikor minden nap ki kell menni a kertbe, és állandóan gondozni kell a növényeket. A kertészkedés számomra elsősorban örömforrás, amikor kikapcsolódhatok. Én így szeretem” – mondja.

Vállalkozóként a gépek megbízhatósága és kezelhetősége miatt választotta a STIHL-t. Eddigi munkái során kizárólag benzines gépeket használt, a STIHL cserélhető akkus sövénynyírója, a HSA 56 azonban nagyon jó benyomást tett rá. „Lényegesen könnyebb, mint a benzinesek, a teljesítménye is meggyőző, hobbifelhasználásra biztosan akkus gépet választanék” – áradozik.

A tapasztalt

„Gyerekkoromban traktoros szerettem volna lenni, az jelentette számomra a gyönyörűséget, ha felülhettem egy Hoffer vagy Belarus traktorra” – meséli Tárnok János, aki traktoros ugyan nem lett, de egész életében gépek között mozgott. „Apósomnak volt egy óriási STIHL gépe, aminek elképesztő ereje volt. A mai gépek éppen ezért nyűgöznek le ennyire: sokkal erősebbek, sokkal könnyebbek, mégis sokkal egyenletesebben adják le a teljesítményüket” – mondja 50 év tapasztalattal a háta mögött.

Bármibe fogott, a kerti munka mindig is hozzátartozott a mindennapjaihoz. „Cserépkályhám van, fával fűtök, egyszerűen másfajta meleget ad, mint a konvektor vagy a radiátor. Ahhoz, hogy lobogjon a tűz, fát kell vágnom, de egy kezes STIHL motorfűrész a barkácsoláshoz is elengedhetetlen. Én így szeretem” – hangsúlyozza.