Hűséges maradt a Fütyülős

Márkák

A Zwack Zrt. tenderét a márkán eddig is dolgozó Artvertising – Network Agency nyerte. A cél a trendi státusz erősítése.

A tavaly év végén meghirdetett tender tétje a márka 2015-ös kommunikációja volt. A két ügynökségre szűkített mezőnyből végül az Artvertising került ki győztesen. Az Artvertising – Network Agency feladata többek közt a márka trendi státuszának erősítése és egy új – egyelőre titokban tartott – íz bevezetése lesz.

Fütyülős márkanév 1937 óta létezik, de az elmúlt években a mézes variánsok – majd a még merészebb ízek, mint a karamellás zöldalma vagy a csokis mogyoró – bevezetésével vált a fiatalok buliitalává – miközben a hagyományos pálinkavonal továbbra is az idősebb fogyasztókat szólítja meg.

„A Zwack Zrt.-t mára stratégiai partnerünknek tekintjük. Egy ilyen márkán, mint a Fütyülős, élmény dolgozni. Idén is sikerült erős ötleteket letennünk az asztalra, úgyhogy folytatjuk a közös munkát, ami teli lesz nagy durranásokkal” – mondta el Nagy Gergely creative agent, az ügynökség egyik alapítója.