Vasárnap házhoz szállítani sem lehet

Piac

Ez a kiskapu is bezárult a kiskereskedelmi láncok számára.

Rendelni lehet vasárnap is, ám munkaszüneti napon, vasárnap, vagy 22 és 6 óra között nem lehet kiszállítani, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. Ezt azzal indokolták, hogy “a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény hatálya kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják”.

A tárca MTI-hez eljuttatott válaszából kiderül: a törvény hatálya kiterjed az online áruházak nyitva tartására is. “A kiskereskedelmi tevékenység alatt pedig termékek forgalmazását és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtását kell érteni, mint például az áru összekészítése vagy kiszállítása” – írta az NGM, amely szerint a törvény a kivételek körében sem határozza meg az online rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységet. Azonban ebbe a fogalomba nem lehet beleérteni a rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmi tevékenység megvalósuláshoz szükséges szállítást, amely ahhoz szükséges, hogy az üzlet a nyitva tartási időben működni tudjon.

Mint korábban megírtuk, 2015. március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben, illetve – mintegy mellékesen – a szöveg kilőtte az éjjel-nappali nyitvatartást is a nagyobb üzletek számára (ahol nem tud a tulajdonos vagy családja a pult mögé állni). A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

SOCIAL MEDIA