Sokat lehet meríteni az itteni kreativitásból

Inspiráció

Határtalan című sorozatunkban Magyarországon élő, külföldről származó márkaépítőkkel beszélgetünk. Mauro Rinaudo után Matthieu Degrave-ot, az Auchan CRM menedzserét kérdeztük a hazai piacról kialakult benyomásairól és a Magyarországon is érvényesülő nemzetközi trendekről.

Mi az, ami különleges a magyar fogyasztókban – akár a régió más országaihoz hasonlítva?

A magyar piacon erős a verseny a konkurensek között. A társadalmi különbségek jelentősek – komoly távolság van a társadalom azon része között, akik kevésből gazdálkodnak, és emiatt árérzékenyek, illetve a módosabbak között, akik a minőségi termékeket keresik, a középréteg pedig nem számottevő.

Melyik a kedvenc magyar márkája és miért?

Takler Trio, mivel ez egy nagyon kellemes, kiegyensúlyozott bor, ezért kedvelem.

Mióta él itt, és mi hozta vagy vonzotta Magyarországra?

2004 óta élek itt, és első állásom, a Bricostore kapcsán kerültem Magyarországra.

Milyen az élet külföldiként nálunk?

Szeretek itt élni, a főváros emberi léptékű és kiemelkedő az itteni kulturális élet.

Eredetileg honnan származik? Élt/dolgozott más országban is, mielőtt Magyarországra költözött?

Troyes-ból származom, és a munkám során kapcsolatba kerültem Horvátországgal és Romániával is.

Mik az előnyei és hátrányai annak, ha valaki külföldiként tevékenykedik a marketing és a kereskedelem területén?

Nagyon sokat lehet meríteni abból a kreativitásból, amely Magyarországon áthatja a szakmát. Rengeteg a startup cég, emellett számtalan modern eszköz áll a rendelkezésünkre, hogy megszólítsuk a vásárlókat, sokat profitálhatunk a közösségi média és az új technológiák előnyeiből, amelyeket itt egyre aktívabban használnak. Inspiráló látni, ahogy a reklám terén is kibontakozik az itteni kreativitás.

Hátrányát eddig még nem tapasztaltam annak, hogy külföldi vagyok – igaz, meg tudom értetni magam magyarul, így a kommunikáció sem akadály.

Milyen fogyasztói/marketing trendeket lát érvényesülni Magyarországban? Összhangban vagyunk a nemzetközi trendekkel, vagy más sajátosságok jellemzők erre a régióra?

A hipermarketek egy erős növekedési periódus után jelenleg stabil szerepet töltenek be a piacon. Változnak a vásárlói szokások, valamint megjelent a többcsatornás kereskedelem is. Ma már nem kizárólag az alacsony árat, hanem a legjobb ár-érték arányt keresik az emberek.

Emellett megfigyelhető az is, hogy a vásárlók visszatértek a kisboltokhoz és a piacon való vásárláshoz. Egyre érettebb a piac, fejlődik a kínálat, de nincs nagy mozgástér az árak területén. Mindemellett egyre nagyobbak az elvárások a vásárlók részéről: szép üzleteket kell létrehozni, nagy választékkal – de jó árakkal!

Ezzel párhuzamosan felemelkedőben van a tudatos vásárlás trendje is – Franciaországban ez már régóta megfigyelhető, európai szinten pedig ugyan van egy kis lemaradás, de egyre jobban teret nyer ez a hozzáállás.

Mit érez a legnagyobb kihívásnak a szakmájában? És a magánéletében?

Egy múltbeli kihívást tudnék említeni: számomra az volt a legnehezebb, a legnagyobb kihívás mind szakmailag, mind emberileg, amikor be kellett zárni a Bricostore-t és elbocsátani a munkatársaimat. Ez nagyon nehéz pillanat volt, hiszen évekig dolgoztam velük együtt, építettem a csapatot.

Megemlítene egy Ön számára kedves mozzanatot az itteni karrierjéből?

Mindig elégedettséggel tölt el, amikor látom, ahogy a munkatársaim fejlődnek, előre lépnek az Auchannál. Legnagyobb felelősségemnek az ő szakmai segítésüket tartom.