Idén az eseménykommunikációra fókuszált a MOM Park

Márkák

Szakított az elmúlt évek kreatív koncepcióival a MOM Park, és imázskommunikáció helyett idén elsősorban az események népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt. A brand erősítése mellett a bevásárlóközpont rendezvényei jelentek meg a kampányfotókon.

Mind a négy kreatív esetében egy-egy modell arca van a középpontban. A smink, a frizura, a styling, valamint a háttérben található ikonikus elemek utalnak az évszakra, és diszkréten kifejezik az aktuális esemény üzenetét is. A kampányfotókon hangsúlyos tipográfiával jelenik meg a rendezvény neve, időpontja, a headline és a legfontosabb információk.

„Legyen légies, könnyed, kommunikatív és prémium. Ezeket a hívószavakat tartottuk szem előtt, amikor megalkottuk az idei koncepciót. A legfontosabb célunk az volt, hogy az évek óta folytatott image kommunikációt ne engedjük el teljesen, viszont az események hangsúlyosan jelenjenek meg a kreatívokon” – mondta el Novák András, a kampányt kidolgozó Aevum Consulting vezetője.

A kreatív koncepció megújítása mellett kommunikációs eszköztárát is frissítette az utóbbi években a MOM Park. Ennek eredményeként a Park magazin nyomán elindított Egyéletstílus.hu életmód portál lassan két éve naprakész és érdekes információkkal látja el a divat, a szépségápolás, a design vagy akár a gasztronómia iránt érdeklődőket. Az online jelenlét erősítése érdekében a bevásárlóközpont tavaly megújította honlapját is, amellyel kereskedelem kategóriában elnyerte Az Év Honlapja díjat.