20 millió dolláros kampányt indít az Emirates és Dubaj

Hírek

Az Emirates és a Dubaji Idegenforgalmi és Kereskedelmi Marketingosztály új, globális kampánya Dubaj változatos világát, valamint a modernkori vívmányok és a tradíciók találkozását mutatja be.

Mintegy 20 millió dolláros költségvetésével a „Találkozzunk Dubajban!” az Emirates Airlineeddigi legnagyobb kampánya, amelyet a Dubaji Idegenforgalmi és Kereskedelmi Marketingosztály (DTCM) együttműködésével valósított meg. A globális kampány az európai, ázsiai, latin-amerikai és közel-keleti piacokra, utasokra összpontosít.

„Dubaj mára elismert globális központtá és célállomássá vált, az Emirates számára pedig egyúttal a saját, egyedi megkülönböztető jegyünk. Mindig is az volt a célunk, hogy összekössük Dubajt a világgal, és hogy Dubajon keresztül kapcsolatot teremtsünk a világ különböző országai között” – nyilatkozta Őfelsége Ahmed bin Saeed Al-Maktoum Sejk, az Emirates Airline és az Emirates Csoport elnök-vezérigazgatója. „Dubaj közel 11 millió nemzetközi vendéget fogadott az elmúlt évben. A látogatószámot szeretnénk növelni, és arra törekszünk, hogy izgalmas városunk a nemzetközi utazók elsődleges célállomásává váljon. Annak érdekében, hogy ezt a célt teljesítsük, az Emirates és a DTCM minden lehetőséget megragad, hogy bemutassa a várost – legyen szó nemzetközi és vállalati rendezvényekről, szponzorációról vagy marketingkampányokról.”

A nyomtatott, elektronikus, online és kültéri médiában megjelenő „Találkozzunk Dubajban!” kampány egyszerre mutatja be a város jól ismert és sokak számára ismeretlen lehetőségeit, hogy átadja a folyamatosan fejlődő, izgalmas világváros hangulatát.

Az Emirates amellett, hogy kulcsfontosságú turisztikai és kereskedelmi útvonalakat létesít, kiemelt támogatója számos dubaji eseménynek, amelyek globális érdeklődést és nemzetközi közönséget vonzanak. Jó példái ennek az Emirates Airline Dubai Rugby 7s, az Emirates Airline Irodalmi Fesztivál, és a Dubaji Nemzetközi Filmfesztivál.

(Fotó: Dubai.com)

SOCIAL MEDIA