20% alatt az élelmiszer-infláció

Hírek

Újabb lélektani határ alá csökkent az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy augusztusban kevesebb mint 20 százalékra mérséklődött az élelmiszerek drágulása – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken ismertetett inflációs adatokra reagálva. „A múlt hónapban is folytatódott az infláció január óta tartó lassulása, továbbra is afelé tartunk, hogy év végére éves összehasonlításban egyszámjegyű lesz a drágulás mértéke” – hangsúlyozták. Az élelmiszerár-stopok augusztus eleji kivezetése minimálisan éreztette hatását a bolti árak alakulásában, amelyben most lett tetten érhető a sertéspiacon év elején végbement drágulás is.

 

A múlt hónapban egy átlagos bevásárlás 19,5 százalékkal került többe, mint 2022 azonos időszakában. Júliusban éves összehasonlításban még 23,1 százalék volt az élelmiszer-infláció mértéke. Hónapról hónapra vizsgálva azonban nőtt a drágulás mértéke, igaz csak 0,3 százalékkal.

„Ez főként két tényezőnek tudható be” – mondta Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior elemzője: „Minimális ugyan, de volt hatása az élelmiszerár-stopok kivezetésének, hiszen az árstopos termékek alapára egyes esetekben 15-20 százalékkal lett magasabb egyik hónapról a másikra”.

Emellett pedig „most ért a boltokba” a sertéspiacon már az év elején kialakult árszint. „A vágósertés ára 30-40 százalékkal magasabb az előző évinél. Ez az árváltozás persze nem fog egy az egyben megjelenni a bolti árakban, nem kell a sertéshús árának ilyen mértékű növekedésére számítani. A havi áremelkedés viszont így is 7 százalékos volt ebben a termékkörben” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy az élelmiszerárak átlagosan 0,3 százalékos havi emelkedése semmiképp sem nevezhető érdeminek. „Ki kell emelni, hogy a fogyasztói kosárban lévő termékek 60 százaléka egyáltalán nem drágult, sőt, a termékek fele olcsóbb lett augusztusban, mint júliusban volt. A legtöbb esetben ez ráadásul az év eleje óta tartó trendszerű csökkenés. A termékek csupán ötödénél ment végbe 1 százalék feletti drágulás júliushoz képest, de ez is alapvetően az árstopok kivezetésének a már említett hatása, illetve a természetes piaci folyamatok következménye” – mutattak rá a bank elemzői.

„Üdítő kivétel” Héjja Csaba szerint a finomliszt bolti ára, amely augusztusban a terménypiacon év eleje óta alacsony árkörnyezet hatására és az árstop kivezetése ellenére 15-20 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Havi összehasonlításban szintén csaknem 10 százalékkal lett olcsóbb a tojás, emellett folytatódott a tejtermékek árában az év eleje óta tartó havi 2-4 százalékos csökkenés. „Jó hír továbbá, hogy sokunk kedvence, a kávé 1,7 százalékkal lett olcsóbb a boltokban” – mondta a szakértő.

Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari szakértői kiemelték, annak ellenére, hogy havi alapon összességében némileg drágultak az élelmiszerek, továbbra is nagy biztonsággal azt valószínűsítik: éves összevetésben 2023 végére egyszámjegyű lesz az élelmiszer-infláció.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala által összeállított élelmiszer-inflációs mutatót tekintve Magyarországon a második legalacsonyabb a drágulás hónapról hónapra vizsgált mértéke: idén eddig átlagosan 0,2 százalék. Magyarázatként hozzáfűzték: „ugyan a drágulás az előző év azonos időszakához viszonyítva még mindig a legmagasabb Európában, az évközi folyamatok kiemelten kedvező irányba mutatnak, azaz hónapról hónapra érezhetően kisebb terhet jelent a bevásárlás”.

Idén Magyarországon – és általában a világban – nagyobb mennyiségű termésre lehet számítani a gabonákból és az olajos magokból, mint tavaly, amellett, hogy 5-10 százalékkal esik a forgalom a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben.

Tehát a terményárakban, ami a bolti árak alapját jelenti, nem várható emelkedés. Így előbb-utóbb a termékek lényegesen alacsonyabb áron kerülnek ki a boltok polcaira. A legnagyobb csökkenést ugyanaz a termékkategória fogja mutatni, amelyik tavaly a leginkább drágult: a tej és a tejtermékek köre. A hazai tejfelvásárlási ár júliusban újabb mintegy 5,5 százalékos csökkenés után kilogrammonkénti 153,17 forintra esett vissza. Ez január óta csaknem 30 százalékos esés, ami előbb-utóbb be fog épülni a bolti árakba.”

 

Forrás: MBH Bank

SOCIAL MEDIA