Az élelmiszer és a tartós cikkek eladása csökkent, az üzemenyagé zuhant júliusban

Hírek Kiemelt

A várttal ellentétben megakadt a júniusban megkezdődött kilábalás: bár a naptárhatástól megtisztított mutató javult: 7,6 százalékkal esett az éves index júliusban, kedvezőtlen, hogy havi alapon csökkent a volumen.

 

Az élelmiszer jellegű üzletek eladásainak mérséklődése 4,1, a tartós cikkeké 5,5 százalékra csökkent, ugyanakkor az üzemanyag-forgalom 20,5 százalékkal zuhant az idei hetedik hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Elsősorban az üzemanyagok terén mutattak az előzetes adatok derűsebb képet, a másik két szegmens a vártnak megfelelően alakult. 2023. január–júliusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,9%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.

Az elmúlt hónapok fogyasztásának visszaesésében jelentős szerepet vállalt egyrészt a rendkívül magas infláció miatt bekövetkező érdemi reálbércsökkenés, valamint a tavalyi év első felében felépült masszív bázis is. A továbbra is bőven kétszámjegyű bérkiáramlás, a jelenleg még mindig mérsékelt energiaárak és a fokozatosan ereszkedő infláció azonban fontos támaszai lehetnek a második félévre vetíthető felívelésnek, melyet erősítenek az elmúlt időszak adatai. A kiskereskedelmi forgalom éves változása az utolsó negyedévben térhet vissza a pozitív tartományba. A ma közölt adatok tükrében a harmadik negyedéves gazdasági teljesítmény tekintetében még kérdéses az éves GDP-változás előjele.

Forrás: Erste Bank Hungary Zrt.

 

SOCIAL MEDIA