Szendvicsezők lettek az év food truckjai

Szendvicsezők lettek az év food truckjai
Rendhagyó szendvicsezők lettek az év food truckjai: 2018-ban a Food Maffiát választotta a közönség, a Street Food Egyesület szakmai díját pedig a BazsaLicom Food Truck nyerte el. Az autókat egy-egy házaspár működteti, akik 2017-ben építették meg saját büfékocsijukat, és idén csatlakoztak országjáró Street Food Konvojhoz.

Toasty szendvicsező kapta meg az Év Food Truckja közönségdíját 2018-ban. A Food Maffia egy Nógrád megyei házaspár szerelem-projektje, akik kizárólag a térség kistermelőitől szerzik be a szendvicshez szükséges alapanyagokat.

„Minden kistermelő, aki a beszállítónk, régi barátunk is egyben. Szinte egy családot alkotunk, ezért lett a nevünk Food Maffia. A kocsink gyakorlatilag Nógrád megye mozgó termékbemutatója, ezeket az ország minden táján szeretnénk megismertetni az emberekkel. A szendvicsünk pedig egy kenyérpáncélba csomagolt ízbomba, amit olaszosan, franciásan, vagy akár kubai stílusban is megtöltünk. Emellett a szezonális ételeket is imádjuk: húsvétkor sonkás-tojásos, ősszel sütőtökös szendvicseket is kínálunk” – monda el Mogyorósi Tamás, a a Food Maffia egyik tulajdonosa.

Az idei Food Truck Show szakmai díjasa a BazsaLicom Food Truck lett, amit szintén egy házaspár álmondott meg pont a 2017-es tavaszi Food Truck Show-n. A kocsiban minden termék tartalmaz bazsalikomot: a húsok, a bucik, sőt még az óriáspalacsinta is.

„Pont egy éve varázsolt el minket a food truck életérzés, amikor vendégként vettünk részt a tavalyi Food Truck Show-n. Mindkettőnknek volt munkája, de váltani akartunk, így aztán belevágtunk. Az ételek tekintetében nemcsak újdonságot, de teljes élményt szeretnénk adni a vendégeknek, ezért a szendvicsek mellett óriáspalacsintát is készítünk bazsalikomos fehércsokimussal és fahéjas eperraguval” – számolt be Bacskai Balázs, a BazsaLicom Food Truck egyik tulajdonosa.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!