Piaci átlag fölött növekedett a Praktiker

Piaci átlag fölött növekedett a Praktiker
A magyar barkácslánc 2016-ban 39,2 milliárd forintot realizált, ez 20 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmat. Jelentős a kiemelt vásárlók és az e-kereskedelem szerepe is.

Első üzleti évét zárta új tulajdonossal a háttérben a hazai barkácspiacon közel 31 százalékos piaci részesedéssel bíró Praktiker. Már az év folyamán látszott, hogy a kedvező piaci folyamatoknak köszönhetően a barkácslánc felül fogja múlni a terveit. A tavaly októberben nyílt 20., Váci úti áruházzal együtt végül 2015-höz képest több mint 6,6 milliárd forinttal, összesen nettó 39,2 milliárdra sikerült növelnie árbevételét a Praktikernek.

„Áruházláncunk tavaly a Wallis-csoport többségi tulajdonába került: reorganizációs folyamatokba kezdtünk és az új struktúrában új perspektívák nyíltak meg a stratégia, a finanszírozás és a lehetséges bővülés terén. A legfontosabb eredményeink között tartjuk számon a Váci úti áruház megnyitását, az online üzletágunk továbbfejlesztését, és az áruházi dolgozók létszámának növelését” – mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a cég évértékelő sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a dinamikus növekedés az országosan továbbra is tapasztalható ingatlanvásárlási és -felújítási kedvnek, valamint a kedvező feltételű lakáshiteleknek és személyi kölcsönöknek is köszönhető.

A Praktiker szortimentjében mintegy negyvenezer árucikk érhető el. Az eladási adatok azt mutatják, hogy az elmúlt évben jelentősen emelkedett a konyhablokkok, a laminált padlók, a beltéri ajtók forgalma. A lakások, házak korszerűsítésével kapcsolatos termékkörök közül a szigetelőanyagok eladása kiugróan növekedett. A csempe, szaniter és az ezekhez kapcsolódó kiegészítő termékek is igen keresettek. A festék termékkategóriában a színes diszperziós festékek forgalmának növekedése az elmúlt évben is töretlen volt. A lámpáknál a gyártástechnológiai váltás és fejlődés miatt a LED erőteljes térnyerése figyelhető meg. A Praktiker a szabadidős, kényelmi termékek, illetve kerti bútorok választékát is jelentősen kibővítette, emellett széles elektromoskerékpár-választéka van.

A Praktiker jelenleg 20 áruházat működtet, és 365 beszállító partnerrel dolgozik együtt, akiknek kétharmada magyar vállalat. A kereskedelmi szektorban tapasztalt munkaerőhiány a Praktikert is érinti. A vállalat ennek ellenére 2015-höz képest növelni tudta létszámát, jelenleg mintegy 1400 főt alkalmaz.

Mivel évről évre emelkedik az új építési engedélyek száma és egyre több jövedelem marad a lakosságnál, a Praktiker pozitívan tekint a 2017-es üzleti évre is. A barkácslánc új üzletek megnyitását is tervbe vette, de prioritást élvez a szolgáltatási színvonal emelése, amelyeket folyamatos fejlesztésekkel érnek el.

A nagy tételben vásárló vállalkozások, közintézmények és magánszemélyek számára már korábban önálló értékesítési csapatot állított fel a Praktiker, amelyet idén tovább bővít. A sikerre való tekintettel a Praktiker Prémium Plusz Program (Key Account Manager rendszerrel) stratégiai üzleti egységgé nőtte ki magát, akárcsak az e-kereskedelmi üzletág, amelynek a forgalma az elmúlt évben a teljes árbevétel mintegy 5 százalékát tette ki. Emellett több fontos hosszútávú projekt is elindult a barkácsláncnál: többek között megújítják a teljes vállalatirányítási és készletgazdálkodási rendszert, valamint új kasszarendszert is telepítenek.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!