Növekedésben a SPAR

Növekedésben a SPAR
A vállalat forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 %-kal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A szuper- és hipermarketek esetében is új kereskedelmi modellekkel kísérleteznek.

2016-ban - a kormányzati intézkedések miatt visszafogott aktivitású 2015-ös év után - a vállalat közel 20 milliárd forintot költött beruházásokra, melyből 24 üzletet alakítottak át és 4 új üzlettel bővült a hálózat. Az idei beruházási terv pedig 22 milliárd forint, amely újabb 24 áruház megújulását és 5 új egység megnyitását jelentené.

A megújulás nem csupán megszépülést, hanem új szolgáltatások és elképzelések meghonosítását is jelenti az üzletekben. A pesterzsébeti INTERSPAR csaknem kétmilliárd forint értékű modernizálása keretében például nem csak energiatakarékos berendezéseket építettek be, de a magyar fogyasztók igényei alapján – nemzetközi tervezőcsapat segítségével – a piacok hangulatát idéző, frissárukat – zöldség-gyümölcs, pékáru, húsáru – kínáló részleg nyílt az eladótéren belül, illetve SPAR to Go étteremmel is bővítették az áruházat. Az éttermek kialakításával már a szupermarketek esetében is kísérleteznek, az első eredmények biztatóak. A Kerepesi úti SPAR-ban emellett egy, a vásárlók számára nyitott hűtőkamrát is üzembe állítottak, ahonnan nagyobb tételben is beszerezhetőek a hűtött italok.

A hipermarketek esetében a számok alapján az elmúlt évek a bevétel stagnálását mutatták, miközben a lakóhelyközeli, mindennapi bevásárlást szolgáló kényelmi üzletek forgalma az országos átlag fölött növekedett. Szalay Zsolt ügyvezető igazgatóval részben az érdi INTERSPAR közelmúltbeli megnyitása kapcsán is beszélgettünk a hipermarket-formátum magyarországi helyzetéről. Elmondása szerint az INTERSPAR-ok közül a legnagyobbak is csupán 5-6000 négyzetméteresek, az új érdi egység pedig mindössze 3100. Építészeti és berendezési megoldásokkal – például körben bejutó napfény, a hagyományosnál alacsonyabb, átlátható polcsorok – érik el a tágasság érzetét, miközben a kisebb alapterület kiszolgálása is hatékonyabban megvalósítható. Természetesen a választék is ennek megfelelően alakul: a SPAR márkát meghatározó frissáruk mellett sok a nem-élelmiszer termék is, viszont például „nincs kint 30 féle tévé” – mondja Szalay Zsolt. Meggyőződésük, hogy ezekben a termékkategóriákban úgysem tudnak az online áruházakkal versenyezni. Így viszont nem kényszerülnek az áruházak egyes, kihasználatlan részeinek leválasztására sem, mint ahogy az a nagy alapterületű konkurenseknél olykor előfordul.

A hiper- és szupermarketek mellett kiemelt a néhány éve bevezetett franchise-üzletek szerepe is. Számuk ma 116, ebből 43 a tavalyi év során nyílt meg, a legnagyobb arányban az OMV-SPAR Express együttműködés keretében. Az online kereskedés beindítását pedig 2018 első negyedévére várják, ha időben megkapják az osztrák anyacégtől az ott már működő IT-fejlesztéseket.

A SPAR saját húsüzeme a második legnagyobb húsipari egység Magyarországon, amelyben évente – többek között – 11,3 millió kg saját márkás hústermék készül. Az üzem emellett a szakemberképzés fontos bázisa is: a hiányszakmának számító hentesek és élelmiszermérnökök képzését is szolgálja. A vállalat esetében egyébként is kiemelkedő a hűséges dolgozók aránya és szerepe - a munkatársak több mint fele legalább öt éve dolgozik a SPAR-nál -, de több mint 1000 szakiskolai tanulót is foglalkoztatnak, Budapesten pedig toborzóirodát nyitottak. Emellett büszkék arra, hogy nem csupán alkalmazottaik 76%-a nő, de a vezetői pozíciókban is 71% a hölgyek aránya.


Bene Nikoletta

SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Németh Károly

Spar Magyarország

Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!