Woven Planet: The Genesis – a zöld és felelős jövő építése megkezdődött

Hírek Kiemelt

A világ vezető, és egyben legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a robotikai, a mesterséges intelligencia, és a környezetbarát energia kutatások területén is vezető szereplőnek számító Toyota 2020 elején jelentette be, hogy 2021-ben megkezdi a jövő okosvárosának prototípusa, a Woven City építését a Fuji hegy lábánál, amely első lépésként a világ vezető kutatói és tudósai számára szolgál majd otthonul, akik valós környezetben fejleszthetik és tesztelhetik a zéró emissziós városi infrastruktúra, az önvezetés, a robotika, a személyes mobilitás, az okosotthon és a mesterséges intelligencia témakörébe tartozó technológiákat.

Tavaly nyáron, majd ősszel újabb bejelentések érkeztek, amelyből kiderült, hogy a Toyota még egy ennél is nagyobb szabású, az egész bolygó jövőjét potenciális pozitív irányba terelő projektben gondolkodik, az azóta 2021 januárjában megalapított Wowen Planet Csoport pedig Woven Capital néven egy 800 millió dolláros globális befektetési alapot is létrehozott a környezetbarát energiák, az önvezető mobilitás, a mesterséges intelligencia, az automatizálás, a gépi tanulás, az adatkezelés és elemzés, az okos városok és az összekapcsoltság területén dolgozó startupok támogatására.

A 2021 januárjában megalapított Woven Planet Csoport január 21-én rendezte meg virtuális nyitó ünnepségét “The Genesis” címmel. A Woven Planet Csoport küldetése, hogy biztonságos, egymással összekapcsolt mobilitási megoldások révén kellemesebb hellyé varázsolja bolygónkat. A Woven Planet Csoport ezáltal kiszélesíti a Toyota korábbi kutatási és fejlesztési részlege, a Toyota Research Institute – Advanced Development működési körét, ezzel is elősegítve a „Mobility to Love, Safety to Live” jövőkép megvalósulását. Az eseményen a csoport négy vállalatának vezetői mutatták be szervezetüket és küldetésüket, valamint ismertették munkájukat, amelynek célja az emberek életének boldogabbá formálása a jövő mobilitása segítségével. A hangzatos The Genesis, azaz az Eredet elnevezés az esemény kapcsán nem túlzás, néhány évtized múlva lehetséges, hogy fordulópontként tekintünk majd az itt megkezdett munkára.

A nagyívű virtuális megnyitó az alábbi linken tekinthető meg: Introducing Woven Planet Group : The Genesis – YouTube.

Az elhangozott beszédekből többek között az is kiderül, hogy a Woven Planet Holdings felel majd a stratégiai döntéshozatalért az egész csoport vonatkozásában, bővítve az együttműködést a partnerekkel, új üzleti lehetőségeket teremtve, és megosztott szolgáltatásokat nyújtva az operatív tagvállalatok számára. A Woven CORE feladata a Toyota Csoport önvezető technológiának fejlesztése lesz új értékek megteremtésére törekedve az önvezető technológia fejlesztése, piaci megvalósítása és elterjesztése által. A Woven Alpha a jövő technológiáit kutatja, és olyan új, innovatív projekteket gondoz, mint például a Woven City (a jövő okosvárosa), az Arene (nyitott forráskódú platform a programozható autók létrehozására)  és az AMP (nyitott forráskódú szoftver-platform, ami lehetővé teszi a precíziós térképek készítését és megosztását az önvezető autókkal kapcsolatos fejlesztések során). A Woven Capital pedig a környezetbarát energia, az önvezető mobilitás, a mesterséges intelligencia, az automatizálás, a gépi tanulás, az adatkezelés és elemzés, az okos városok és az összekapcsoltság területén dolgozó startupok támogatását végzi majd befektetési alapként.

Akio Toyota, a Toyota világszintű elnöke egy 2020 nyarán elhangzott interjúban így mesélt a Wowen Planet Csoportról, és arról, hogy az elnevezésből miért marad ki tudatosan a Toyota név használata: „Az év elején mutatta be a Toyota a “Woven City” programot , ami egy élő laborként szolgáló, működő város az ember- és mobilitás-központú, még jobb életforma kialakításához.  Most átszervezzük a TRI-AD-ot három új vállalattá – és hogy még egyértelműbbé tegyük, mi is e cégek küldetése, mindhárom nevében benne lesz a woven szó. A woven szó a weave, vagyis szőni/fonni szóból származik. Részben az ihlette ezt a nevet, ahogy a különféle típusú mobilitási formákat szolgáló háromfajta utca kinéz: egymásba fonódnak, mintha együtt készültek volna az új város terveiben. Ugyanakkor a woven szónak számunkra van egy másik lényeges jelentése is. A Toyota gyökerei visszanyúlnak az automata szövőgéphez, amit Sakichi Toyoda talált fel, ő volt a Toyota Motor Corporationt megalapító Kiichiro Toyoda apja. Sakichi látta, hogy édesanyja mennyit küszködött a szövéssel, és neki próbált segíteni a gép kifejlesztésével.  Később aztán Kiichiro már autókat gyártott azzal a céllal, hogy boldogabbá tegye a társadalmat. A Toyota alapítóinak szellemiségét követve, nekünk is mindig azt kell kiindulási pontunknak tekintenünk, hogy olyasmit készítsünk, ami hasznára válik másoknak, vagy egyszerűen boldogságot hoz az életükbe. A kísérleti város nevében azért is szerepel a woven, hogy utaljon arra a kívánságunkra és törekvésünkre, hogy boldogságot hozzunk mások életébe – különösen, amikor ismeretlen vizekre evezünk ezzel a folyamatosan fejlődő, formálódó projekttel. A TRI-AD-ot azért hoztuk létre két évvel ezelőtt, hogy megvalósítsa a Toyota jövőképét. A mai bejelentés szerint a TRI-AD új, vezető szerepet vállal majd (miközben felveszi a Woven nevet), hogy kiteljesítse a ‚mások boldogsága érdekében‘ alapelvet. Most kérem, engedjék meg, hogy elmagyarázzam a három cég nevének jelentését. Elsőként jöjjön a Woven Planet Holdings. Ebben a cégnévben a planet azt jelenti, hogy olyan léptékben gondolkozunk, ami messze túlmutat egy hagyományos városon. A Woven Planet Holdings minden eddiginél szélesebb perspektívából foglalkozik majd a boldogság a jövőben kérdésével. Ezután jön a Woven CORE. A Woven CORE lesz felelős az újfajta mobilitás megvalósításáért. Az újfajta mobilitás magját pedig az önvezető technológia képezi majd. Végül nézzük a Woven Alpha nevet. Ebben az alpha azt jelenti, hogy ismeretlen vagy mérhetetlen. A Woven Alpha lesz felelős a jövőbe vezető út kikövezéséhez szükséges kutatás-fejlesztésért, beleértve az élő labormunkát, amit majd Woven Cityben végeznek. Annak érdekében, hogy e három cég nyitottabb és együttműködőbb legyen, egy dolog szándékosan kimarad a Woven Planet, a Woven CORE és Woven Alpha elnevezéséből: a Toyota márkanév használata. Ettől függetlenül, ez a három cég jelöli majd ki a Toyota számára a jövőbe vezető utat, miközben továbbviszik a mások boldogsága érdekében örökségét, ami oly mélyen beleivódott a Toyota génjeibe.“

Wowen City – A jövő városa

A város terve háromféle útfelhasználást határoz meg: csak gyors járművek számára, közös használat alacsonyabb sebességgel közlekedőknek és gyalogosoknak, valamint parkszerű promenádok kizárólag gyalogosok számára. Ez a három útfajta szövődik össze egy organikus rácsmintázatba, így segítve az önvezetés tesztelésének felgyorsítását. A tervek szerint a város teljes mértékben fenntartható módon épül, szinte kizárólag fából, a szénlábnyom minimalizálásának érdekében. Ehhez a hagyományos japán asztalosmunkát robotizált gyártási módszerekkel kombinálják. A tetőket napelemes panelekkel borítják, energiájuk a hidrogén üzemanyagcellák által termelt energiát egészíti ki. A Toyota a város kültéri részeit természetes és hidrakultúrás vegetációval tervezi betelepíteni.

A lakosok hétköznapi életét a legmodernebb embert támogató technológiával, például otthoni robotikával segítik majd. Az otthonokban, a bent lakók egészségére szenzoros mesterséges intelligencia ügyel, egyúttal kielégítve alapvető szükségleteiket is, és kényelmesebbé téve mindennapjaikat. Mindez lehetőséget teremt az összekapcsolt technológia széles körű elterjesztésére, méghozzá az integritás és a bizalom megőrzésével, biztonságosan és pozitívan. A lakosok szállítását a főbb útvonalakon kizárólag teljesen önvezető, zéró károsanyag-kibocsátású járművek végezhetik. A város szállítási és kereskedelmi feladatait önvezető Toyota e-palette modellek végzik. A közösségi életet helyi parkok, egy központi rekreációs park, valamint egy szociális eseményeket befogadó központi pláza színesíti. A Toyota hisz abban, hogy az emberi kapcsolatok támogatása egy város életének egyenrangúan fontos része. A Toyota tervei szerint az Összefont Városban a projekteken dolgozó vezető tudósok mellett a vállalat alkalmazottai és családjaik, nyugdíjas párok, látogató tudósok és kutatási partnerek fognak élni, és természetesen a város működéséhez szükséges szolgáltatók,  a tervek szerint eleinte 2000 ember, aztán a város fejlődésével egyre több.

 

SOCIAL MEDIA