Virtuális pénzzel támogatja a pénzügyi tudatosság erősítését a KPMG

Hírek

A KPMG támogatásával elektronikus platformra helyezik a csepeli Burattino Általános Iskolában alkalmazott, virtuális pénzként működő pontrendszert, hogy a diákok jobban megismerhessék a pénzügyi rendszer működését.

KPMG – idén először – pályázatot hirdetett általános és középiskolák számára a gyermekek pénzügyi tudatosságát segítő képzési projektek pénzügyi és szakmai támogatására. A beérkező 64 pályamunka közül egy öttagú független zsűri – dr. Bod Péter Ákos, dr. Czafrangó János, Galambos Márton, Kotán Attila, Pistyur Veronika – a KPMG vezetőivel a csepeli Burattino Alapítvány iskolaprojektjét választotta ki támogatásra.

A gyerekek ebben a modellben a közösségi tevékenységért és a hétköznapi jótettekért is jutalompontokat kapnak, amiket aztán az iskolai boltban levásárolhatnak, illetve összedobva közös programokra költhetnek. „Kiemelt helyen szerepel a diákok pontszerzési lehetőségei közt a kulturális programokon való részvétel, a hangszertanulás, sportolás, olvasás, közösségi munka. Fontos, hogy a boltban minőségi élelmiszereket és a szülőknek szóló ajándékokat, otthon használatos tárgyakat vásárolhatnak eleve kedvező áron” – mondja Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke.

A Burattino Magyarország egyetlen olyan magánintézménye, amelyben általános és középiskola, szakképzés és gyermekotthon integráltan működik azzal a céllal, hogy komplex módon segítse a hátrányos helyzetű – többségében roma származású – gyermekeket és családokat. A Burattino iskolájába járó hátrányos helyzetű gyerekek számára a pénz gyakran egyet jelent az azonnal megvásárolható javakkal: édességgel, üdítővel, vagyis mindennel, ami a család nehéz helyzetében általában hiányzik otthonról. A gyerekek és a családok éppen ezért, ha hozzá is jutnak, hamar kifutnak a pénzből. Ezen a mentalitáson akart változtatni az iskola, amikor két éve bevezette az intézményben a virtuális pénzként működő pontrendszert.

A KPMG 9 millió forintos támogatásával, valamint szakmai és informatikai segítségével az eddigi papirosalapú rendszert most egy elektronikus platformra terelik át, a virtuális pénzt pedig piaci alapokra helyezik, így a virtuális iskolapénz jövőre már elektronikus platformon, betéttel, hitellel, kamattal is operálhat. Az elképzelések szerint a rendszer a piaci ármozgásokat is modellezi majd, amennyiben bizonyos termékek ára az iskolai boltban a kereslet-kínálat szabályai szerint változik.

Robert Stöllinger, a KPMG vezérigazgatója az eredményhirdetésen elmondta: „A pénzügyi kultúra fejlesztése közös gazdasági és társadalmi érdek, ezért a KPMG jövőre egy felméréssel teszteli majd a tanulók pénzügyi ismereteinek változását, és ha a projekt sikeresnek bizonyul, más iskolák számára is elérhetővé teszi azt.

Keszthelyi István úgy vélte, hogy a pénzügyi ismeretek megismertetése, elmélyítése mellett a játék igen fontos eszköz a gyermekek motiválásában. Segítségével az iskola barátságosan, a diákok számára is érdekes, izgalmas formában tudja kommunikálni a pedagógiai programban prioritásként szereplő értékeket.

(A képen: a támogatásról szóló oklevelet Keszthelyi István, a Burattino Egyesület elnöke (balra) veszi át a KPMG vezérigazgatójától, Robert Stöllingertől.)

SOCIAL MEDIA