Vetőmagágazat: innovációkkal a világ élvonalában

Hírek Kiemelt

A magyar vetőmag-előállítás magas szinten, nagy hatásfokkal, innovatívan működik, ezt az előnyt meg kell őrizni a következő negyedszázadra is, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján. A rendezvényen első alkalommal adták a Vetőmag Szövetség-díjat, amelyet dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapott.

Dr. Feldman Zsolt

„A hazai vetőmagszektor Magyarország egyik legprofesszionálisabb mezőgazdasági ágazata. Szakmai színvonalát és eredményeit nemzetközileg is számon tartják, kimagasló exportteljesítménye, a magyar vetőmag iránti töretlen kereslet pedig ennek gazdasági alátámasztását jelenti. Szakemberek generációinak tudása, szorgalma és odafigyelése építette fel ezt az elismertséget” – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Feldman Zsolt. Az agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elmúlt 25 éves munkájának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt, hiszen sikerrel fogta össze ezt a szakmai közösséget, szervezte az ágazat munkájának mindennapjait, és képviselte azt mindenfelé a nagyvilágban. A Vetőmag Szövetség fontos partnere az agrárkormányzatnak.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke előadásában kifejtette: „A mai Vetőmag Szövetség erős alapokon áll, ebben nagy szerepet játszott az alapító szakemberek elszánt, következetes munkája. A szektor magas szinten, nagy hatásfokkal dolgozik, meg kell őriznünk az ebből fakadó előnyöket, és figyelmet kell fordítani az új generáció kinevelésére, akik továbbviszik a magyar vetőmag jó hírét.”

Takács Géza

Takács Géza az elmúlt időszak eredményeiről elmondta: a hatóságokkal közösen eredményesen léptek fel a hamisított vetőmagok ellen, amelynek eredményeként szinte teljesen visszaszorultak az illegális tételek a magyar piacról. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével a gazdálkodók objektív tájékoztatásáért 12 éve sikeresen bonyolítják le az őszi búza és kukorica posztregisztrációs kísérleteket. Ezenkívül kampányt folytattak a fémzárolt vetőmaghasználat erősítése érdekében, és jelentős eredményeket értek el a vetőgépekre szerelhető deflektorok területén. A szervezet elnöke ismertette: az évente 1500 fajta vetőmag előállító magyar ágazat egészére jellemző a magas szintű kutatás-fejlesztés, az innovatív gondolkodásmód. Az ágazat főszereplői nemcsak a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit szolgálják ki, és jelentős mértékű – több mint több mint 100 milliárd forintos – exporttevékenységet folytatnak. Ezzel Magyarország a világ élvonalában van. Takács Géza szerint a következő 25 évben egy rendkívül gyorsan változó környezetben, a klímaváltozás hatásaival számolva kell tovább dolgoznia a szakembereknek.

Michael Keller

Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára köszöntőjében méltatta a magyar szövetség nemzetközi színtéren végzett munkáját, amelynek köszönhetően 2017-ben Budapest rendezte a világszövetség történek legsikeresebb – 68 ország csaknem 1700 szakemberét vonzó – kongresszusát. A Vetőmag Szövetség 2018-tól évente egy szakember munkássága előtt kitüntető díjjal tiszteleg. A Vetőmag Szövetség-díjat – Varga Dóra üvegművész alkotását – a jubileumi rendezvényen dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapta.

Dr. Balikó Sándor átveszi a díjat

Dr. Balikó Sándor Iregszemcsén kezdte pályáját 1974-ben, majd egy évvel később Bólyra került, ahol több évtizeden keresztül dolgozott a vetőmag-nemesítés és -előállítás területén. Kivételesen gazdag szakmai pályát tudhat magáénak a szántóföldi növények vetőmagtermesztése, kutatása és termeltetése területén. Kutatásfejlesztési munkája eredményeként nemesítője öt szójafajtának, egy étkezési borsófajtának, valamint két babfajtának. Ezen túl 20 fajta honosításában működött közre. A jeles szakember alapító elnökségi tagja a Vetőmag Szövetségnek. Nevéhez számos fontos szakmai publikáció fűződik.

Ivan Ivanovics Kuzmin és Feldman Zsolt az oklevéllel

A rendezvényen dr. Feldman Zsolt az agrártárca nevében elismerő oklevelet adott át Michael Kellernek, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkárának a 2017-es budapesti Vetőmag Világkongresszus sikeres rendezéséért. Rajta kívül oklevelet kapott Ivan Ivanovics Kuzmin, a Független Államok Közössége Vetőmag Szövetségének elnöke a szektor területén kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként.

SOCIAL MEDIA