Változatlan vezetéssel, de új elnökségi tagokkal folytatja a Neumann Társaság

Karrier Kiemelt

Tisztújító Közgyűlést tartott november 25-én a Neumann Társaság. Az 1968-ban alapított tudományos egyesület, Magyarország legrégebbi informatikai társasága – teljes nevén Neumann János Számítógép-tudományi Társaság – 2018 óta van megújuló pályán, az elmúlt években megújította tagsági szolgáltatásait és digitalizálta az általa kezelt hazai ICDL/ECDL eljárásrendjét. Változatlan felső vezetéssel, de új elnökségi tagokkal bővülve kezd neki a társaság a következő 3 évének, beleértve a 2023-as Neumann120 év szervezését is.

 

Újabb három évre Dr. Beck Györgyöt választották a Neumann Társaság elnökévé. A matematikus végzettségű szakember több mint 40 éve vesz részt hazai és nemzetközi nagyvállalatok irányításában, korábban a Digital, Compaq, HP és Vodafone cégek magyarországi leányvállalatainak vezetője volt.

Dr. Beck György 2018-ban lett a Társaság elnöke. A topmenedzserként országosan ismert elnök évek óta küldetésének tartja, hogy hasznos, jótékony, önkéntes tevékenységekkel „visszaadjon” valamit a társadalomnak. Célkitűzése változatlan: hogy a Neumann Társaság a „digitális világ GPS-e” legyen.

Nemrég volt hír, hogy Magyarország 3 helyet rontott az EU 27 országának digitális fejlettségi rangsorában, melyben most a 23. helyen áll az ország. Aki most tenni akar, a digitális kompetenciák, ismeretek terjesztésével tehet a legtöbbet. E téren ajánlunk segítséget a társadalomnak és a kormányzatnak. Ebben a felelősségteljes munkában továbbra is számítok Szalay Imre ügyvezető igazgatóra, aki 2019-től az operatív vezető és több évtizedes projektmenedzseri tapasztalatait, tudását felhasználva, profin vezényelte le az NJSZT digitalizációját” – emelte ki az újraválasztott elnök.

Pálfalvi Csanád

Az eddigi elnökségből folytatja munkáját Erdősné dr. Németh Ágnes. A többek között Tarján-emlékérmes, MOL Mester M-díjas tanár felel a Társaság sikeres Tehetséggondozási Programjáért, egyebek mellett a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szervezéséért. A Neumann Társaság a Digitális Jólét Programmal és a Szegedi Tudományegyetemmel konzorciumban rendezi az eseményt, melyre a világ minden tájáról várják a legtehetségesebb diákversenyzőket.

Ismét alelnökké választották Pálfalvi Csanádot, az evosoft Hungary Kft. üzletág igazgatóját. Az okleveles mérnök-informatikus végzettségű szakember évek óta a Neumann Társaság éves, online konferenciáinak vezető szervezője, 2021-ben a DEEP IT című nemzetközi online konferenciával járult hozzá a Neumann Társaság küldetéséhez.

Csányi Péter, Dr. Charaf Hassan és Dr. Váncza József is leköszönt alelnöki posztjáról, a helyükre választott, új elnökségi tagok:

Dr. Benedek Csaba, az ELKH SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának tudományos tanácsadója és kutatócsoport-vezetője, aki 2019 elejétől az NJSZT egyik legaktívabb szakosztályának elnökeként (KÉPAF – Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága) már tapasztalatot szerzett a társaságon belüli, eredményes munkában és nemzetközi IT szakmai testületekkel is kapcsolatot ápol.

Dr. Gulyás László

Dr. Csorba Kristóf, a BME VIK egyetemi docense, az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék munkatársa. Dr. Charaf Hassan dékán munkáját segítve évek óta részt vett a Neumann Társaság elnökségének teendőiben, most már hivatalosan is alelnökként pörgetve fel a felsőoktatás szereplőivel való együttműködéseket és a Neumann Társaság pályaorientációs küldetését, fiatalítását.

Dr. Gulyás László, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense és az Ipari-Akadémiai Együttműködési Intézet igazgatóhelyettese, az EIT Digital budapesti csomópontjának korábbi igazgatója évtizedek óta elkötelezett „Neumannos”, karrierjét 1990-ben az NJSZT által felkészített diákolimpikonként kezdte. Az akadémiai és az üzleti világ közötti kapcsolattartási tudását fogja tudni kamatoztatni a Társaság érdekében is.

Svébis András a MOL csoport munkatársa, 2016-tól a MOL Magyarország CIO-ja, 2019-től az újonnan alakult MOL IT & Digital GBS szervezet vezetője. Elsősorban a társadalmi szerepvállalás, a digitális tudás növelése és a hátrányos helyzetű térségekben élők digitális felzárkóztatása motiválta, amikor elvállalta a jelölést.

A Neumann Társaság Felügyelő Bizottságát továbbra is Havas István, a Regillus Kft ügyvezető igazgatója, az Ernst & Young korábbi vezérigazgatója vezeti, a bizottság tagjai: Dr. Gyenizse Pál, az Új Algoritmus Kft. ügyvezető igazgatója, címzetes egyetemi docens és Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. elnöke, aki a vezetési tanácsadás egyik prominense hazánkban.

 

 

SOCIAL MEDIA