ValóVilág 11 : új beköltözők és még több feszültség

Tejszínhub

Az új beköltőzökkel együtt jókora adag feszültség is megjelent a villában, kapcsolatok bomlanak fel és szövetségek esnek szét. A nézői szavazás alapján a piros kendő Laminról átkerült Sajtira, előbbit egy teljes napra elzárták viselkedése miatt. Egyszóval izzik a levegő a villában és az események bizony eszkalálódni látszanak, mindez megállás nélkül követhető a www.rtlplusz.hu felületén 24 órás stream formájában.

 

Elzárással büntették meg VV Lamint a viselkedése miatt

A villalakók örömmel fogadták, hogy VV Lamin egy napig csak a nyugiszobába és a mosókonyhában lehet, valamint alkoholt sem fogyaszthat.

 

VV Bibi sírva fakadt, amiért VV Lamin szerint nem ő a legjobb csaj a villában

Már rögtön az első napon többen összemelegedtek a villában, így a srácok között nem maradhatott el a csajok kibeszélése sem. Mivel a villában nem igazán tudnak elbújni a lakók, így előfordul, hogy olyan is hallja ezeket a beszélgetéseket, aki ezen felhúzza magát. Most is ezt történt VV Bibivel!

 

„Ez az én szekrényem!” – VV Lamin kilakoltatta VV Bibit a közös szekrényükből

Nem indult jól a reggel a villában, ugyanis VV Lamin az éjszaka közepén felkeltett mindenkit és megtagadta a villamester utasításait is. A kiosztott feladatokat azonban igazságtalannak érezte, ezért eldöntötte, hogy kipakolja VV Bibi ruháit a közös szekrényükből.

 

„Rosszul leszek tőled” – VV Bibi szövetséget köt, mert féltékeny lett VV Pirosra a beköltözés után

Éppen hogy betették a lábukat a villába az új versenyzők, máris felkorbácsolták a kedélyeket. Leginkább VV Piros, aki nem sokkal a bemutatkozás után máris érezte, hogy VV Bibi nem látja őt szívesen a villa falai között.

 

„Ez a barátságunkba fog kerülni” – VV Ákos kihátrált VV Bibi szövetségéből

A villalakók igazmondó hintába ültették az új beköltözőket, hogy jobban megismerjék őket. VV Ákos az őszinte beszélgetés után úgy döntött, hogy inkább kiáll magáért és nem szeretne elköteleződni VV Bibi mellett.

 

„Nagyon szeretek sírni” – VV Kriszti szerint nem könnyű vele együtt élni

Extravagáns csajnak tartja magát VV Kriszti, akit nem érdekes mások véleménye. Az új beköltöző azt is elárulta, hogy imádja a férfiakat és nem fogja majd vissza magát akkor sem, ha bele kell állni egy vitába.

 

Hatalmas partival várták a villalakók VV Krisztit

Alig tért észhez a fogadtatás után VV Kriszti, akit rendhagyó körülmények között fogadták leendő villatársai.

 

 

 

 

SOCIAL MEDIA