Választ adni a jövő kihívásaira

Hírek Kiemelt

A Samsung és az EdisonKids idén február és június között ismét az ország leginnovatívabb 12 és 18 év közötti diákjait, tanárait és iskoláit kereste a Megoldások a holnapért (Solve for Tomorrow) program keretében.

 

A kezdeményezést nagy érdeklődés övezte, amelynek hatására az ország 27 különböző pontjáról, 61 iskolából, összesen 270 diák pályázott idén. Június 18-án a Néprajzi Múzeumban megrendezett döntő eseményen bemutatkozó nyolc csapat tagjai olyan, mindenki számára fontos kérdésekre próbáltak megoldást találni, mint az újrahasznosítási lehetőségek, a közösségépítés, a szexuális edukáció, az iskolai erőszak elleni fellépés vagy a lakhatási és mezőgazdasági problémák megoldása. A szervezők külön kiemelték, hogy a megmérettetésen olyan csapat is szerepelt, amely már a tavalyi kihíváson is kipróbálta magát, ezzel is erősítve a kezdeményezés fenntarthatóságát.

A zsűri végül a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumból érkező, 17 évesekből álló GITegylet csapat munkáját értékelte a legjobbnak, akik a PlanNet névre keresztelt megoldásukkal egy olyan platform létrehozására tettek javaslatot, ahol a tárgyak eladásával általunk kiválasztott jó ügyeket támogathatunk. Ötletükben a használt tárgyakat árusító és az adománygyűjtő platformok előnyeit egyesítették, melynek köszönhetően a már nem használt tárgyak eladásából befolyt összeget egy fenntarthatósági ötlet megvalósítására lehetne fordítani, ezzel több szempontból is támogatva az újrahasznosítást.

A második helyen végzett, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 14 éves átlagéletkorú tanulóiból álló Amper és Éta csapat ötlete a hulladék komposzt felhasználását ötvözte a keletkező hőenergia elektromos árammá alakításával, amellyel megoldható lenne például az adott otthonban a világítás.

Harmadikként végzett a budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 17 éves diákjaiból álló BOND csapat, akik projektjükkel a szexuális edukáció megújításának lehetőségeit keresték egy olyan online platform létrehozásán keresztül, ahol a fiatalok, tanárok és a szülők is szakértői válaszokat kaphatnának bármilyen szexualitással kapcsolatos kérdésre. A zsűri elismerése mellett a dobogós csapatok értékes nyereményekben is részesülnek: az első három helyezett és iskolája összesen 4,5 millió forint értékben választhat a Samsung eszközei közül.

 

Kreatív közösség épül a jövőről gondolkodó fiatalokból

A Megoldások a holnapért felépítése és filozófiája nem hasonlít a megszokott tanulmányi versenyekhez. A 2010 óta a világ 23 országában megrendezett, eddig közel kétmillió 12 és 18 év közötti fiatal számára lehetőséget biztosító program hazai kiadásában résztvevő diákok olyan fontos készségeket és tudást sajátíthattak el, mely meghatározó lehet a jövőbeli gondolkodásukban és jelentős, hosszútávú segítséget jelenthet a további fejlődésük során. Az általuk felvetett problémák megoldásán tanáraik mellett – akik szintén kaptak szakmai támogatást – az adott terület szakértői és a Samsung munkatársai segítségével dolgozhattak. A hasonló gondolkodású fiatalokból és az őket támogató tanárokból a program összetartó közösséget kovácsolt a kreatív közös munka során – írják.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén már második alkalommal indíthattuk el az EdisonKids csapatával a Megoldások a holnapért programot. Bízunk benne, hogy még sok hasonló kihívással fogjuk tudni támogatni a jövő generációit abban, hogy kibontakoztassák a bennük rejlő innovációs potenciált, és olyan új megoldásokat javasoljanak, amelyek mindannyiunk életét jobbá tehetik. Nagyszerű érzés és megerősítés volt számunkra, hogy a tavalyi programból is csatlakoztak hozzánk versenyzők, és örömmel láttuk, hogy mekkora fejlődést értek el egy év alatt. Ráadásul, a korábbi mentorok és zsűritagok közül is többen velünk tartottak idén, így egy igazi csapat kezd kibontakozni a kezdeményezés körül” – fogalmazott Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

­„Hatalmas ereje van, amikor több generáció, különböző szakmai tapasztalattal rendelkező emberek fognak össze és dolgoznak együtt, hogy mindenkit foglalkoztató problémákra közösen találjanak megoldásokat. A közel fél éves folyamatban nemcsak a résztvevő gyerekek és tanárok tanultak új jövőtervező módszertanokat, hanem mi is, a zsűri, mentorok, szakértők is gazdagodtunk. A döntős csapatok lelkesedését, kreativitását és tettvágyát látni szombaton egészen hihetetlen élmény volt” – tette hozzá Veres Rita, az Edisonplatform vezetője.

 

SOCIAL MEDIA