Ukrajnai háború: Segítőközpontot hoz létre Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet

Hírek Kiemelt

Ukrajnai menekülteket segítő központot hoz létre Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet, a június második felében megnyíló intézményben természetbeni adományokkal látják el a rászorulókat, valamint információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújtanak.

 

Az Ökumenikus Segélyszervezet az MTI-nek küldött közleményében azt írta, nemzetközi szinten is jelentős ukrajnai humanitárius szerepvállalásuk mellett Magyarországon is fontos résztvevői a menekülteket segítő munkának. Ahhoz, hogy az Ukrajnából Magyarországra érkező bajbajutottakat még hatékonyabban segíthessék, összetett támogatást nyújtó menekültközpontot hoznak létre Budapest belvárosában.

Ismertették: a tervek szerint június második felében megnyíló központ – miközben természetbeni adományokkal (élelmiszerekkel, higiénés eszközökkel, ruhával, gyermekápolási eszközökkel) látja el a rászorulókat, információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújt.

A központ kiemelt tevékenysége a hosszú távú segítségnyújtás lesz azoknak, akik Magyarországon tervezik a jövőjüket – írták. Hozzátették: az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz jutás, a munkavállalás elősegítése, valamint a felnőttképzés mellett a gyermekek gondozásában és a nyelvtanulásban is segítenek majd.

A segélyszervezet munkatársai és önkéntesek külön figyelmet fordítanak a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékkal élők és az idősek támogatására. A felnőtteknek és a gyermekeknek is szerveznek közösségi, illetve közösségépítő szabadidős és szemléletformáló programokat, hangsúlyt helyezve a tehetséggondozásra és a társadalmi integráció elősegítésére is.

A központ megvalósítását a Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda 1,5 millió dollárral (543 millió forinttal) támogatja.

 

Fotó: MTI/Ökumenikus Segélyszervezet/Fekete Dániel

 

SOCIAL MEDIA