A Magyar Vöröskereszttel indít gyűjtést az Auchan az ukrajnai menekülteknek

Hírek Kiemelt

Az Auchan Magyarország többféle gyűjtéssel kívánja segíteni a Magyar Vöröskereszt humanitárius munkáját, amit az Ukrajnából érkező menekültek, illetve a Kárpátalján maradtak érdekében végez.

 

A szervezet két nagy határmenti városra, Záhonyra és Lónyára összpontosította jelenlétét, de a beregsurányi és a tiszabecsi határátkelőnél is részt vettek a menekültek fogadásában, élelmezésében, tájékoztatásában és elhelyezésében, ahogy Budapesten is a Nyugati pályaudvaron. A szervezet eddig két többtonnás segélyszállítmányt vitt a kárpátaljai Beregszászra és Ungvárra, amit az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete kapott meg az ottmaradók ellátására, a harmadik szállítmány épp most ér célba a határon túlra.

Az Auchan Magyarország ezt a kiterjedt humanitárius tevékenységet három módon is támogatja: anyagilag, önkéntes munkával és gyűjtés szervezésével, amihez többféle módon is csatlakozhatnak a vásárlók.

Tegnaptól (március 9.) az online rendelők kétféle adománycsomagot is vásárolhatnak a Magyar Vöröskereszt számára, amelyeket a szervezet közvetlenül a bajba jutottak között oszt szét. Az egyik csomaggal, ami többek között babaételt, pelenkát, cumisüveget tartalmaz, a legkisebbeken lehet segíteni, az élelmiszercsomagba pedig olyan könnyen elfogyasztható termékek kerültek, mint az ásványvíz, üdítő, abonett, nápolyi, poharas leves, májkrém.

A Bizalomkártyával rendelkező vásárlók a vásárlásaik után kapott Bizalompontjaikat március 10-től ajánlhatják fel a Magyar Vöröskeresztnek, akik ebből meg tudják venni azokat a termékeket, amelyekre a gyorsan változó krízishelyzetben éppen a legnagyobb szükség van. A gyűjtést a vállalat indítja 10 millió Bizalomponttal, azaz 5 millió forinttal, ehhez csatlakozhatnak a vásárlók a Bizalomkártya felületen könnyen és gyorsan kivitelezhető digitális adományozással, amelynek működését a korábbi sikeres akciókból már jól ismerhetik.

Ezen a hétvégén (március 11. és 13. között) áruházi gyűjtést is rendeznek a 18 Auchan hipermarketben. A kihelyezett gyűjtőpontokon összegyűlt adományokat szintén a Magyar Vöröskereszt viszi el oda, ahol a leginkább szükség van rájuk.

 

Fotó: Nathália Rosa/unsaplsh.com

 

SOCIAL MEDIA