Ukrajnai háború: már a negyedik orosz tábornok halt meg

Hírek

Életét vesztette Roman Kutuzov, az orosz hadsereg vezérőrnagya a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében – közölte vasárnap este az ukrán Szabadság Rádió orosz Telegram-csatornákon megjelent értesülésre hivatkozva.

 

A híradások szerint a tábornok Mikolajivka faluban esett el. Idézve az orosz forrásokat, az ukrán portál azt állította, hogy Kutuzov már a negyedik orosz tábornok, aki meghalt a háborúban. A Szabadság Rádió szerint korábban ukrán híradások is beszámoltak a tábornok haláláról.

A Meduza című, Rigában szerkesztett orosz ellenzéki hírportál azt írta, hogy Kutuzov haláláról az orosz állami média egyik tudósítója, Alekszandr Szladkov adott hírt. Szerjih Hajdaj, Luhanszk megyei kormányzó a Szuszpilne hírportálnak adott interjújában azt fejtegette, hogy a régióban katonai stratégiai szempontból Szeverodoneck nem is olyan fontos, mint Liszicsanszk. Meggyőződését fejezte ki, hogy Szeverodoneckből az ukrán hadsereg képes lesz kiűzni az orosz erőket. A városnak a kormányzó szerint politikai szempontból van jelentősége, hiszen ez a megye közigazgatási központja azóta, hogy Luhanszkot 2014-ben elfoglalták a Moszkva által támogatott szakadárok.

Liszicsanszk viszont – amelyet szintén hevesen ostromol az orosz hadsereg – fekvése miatt katonai szempontból fontosabb, mint Szeverodoneck, mert magasabban fekszik, azaz stratégiailag előnyös helyen – emelte ki a kormányzó.

Anna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint egy vasárnapi tévéműsorban hangsúlyozta, hogy a főváros, Kijev változatlanul az orosz erők fő célja, ezért folyamatosan veszélyben van. „Mindig is őszintén elmondtuk, hogy Kijev állandó veszélyben van” – jelentette ki Maljar. Megerősítette, hogy ennek ellenére az emberek elkezdtek visszatérni a fővárosba. „Mindazonáltal meg kell értenünk, hogy a háború ‘forró szakaszban’ van, Kijev pedig továbbra is megmaradt az Oroszországi Föderáció fő célpontjának” – állította a védelmi miniszterhelyettes.

 

Forrás: MTI

SOCIAL MEDIA