Újságírószakma a COVID-19 idején: bizonytalanság, túlélés, kiszolgáltatottság

Hírek Kiemelt

A média is a koronavírus kárvallottjai közé tartozik, a cégek és az újságírók is számos kihívással szembesülnek. A Próbakő Kommunikáció felméréséből kiderül, hogy a pandémia felgyorsította a szakmában már korábban elkezdődött átrendeződést. Az újságírók ugyan a printet nem temetik egyértelműen, de az online sajtó további erősödését, az online videós tartalmak és podcastok jelentőségének növekedését jósolják. Jelenleg szinte minden a vírusról szól ugyan, de a sajtó képviselőinek többsége szerint az érdeklődés kezd kicsit alábbhagyni.

 

A Próbakő Kommunikáció online felmérésben* kérdezte meg a velük kapcsolatban álló újságírókat arról, hogyan élik meg a koronavírus okozta járványhelyzet kihívásait, milyen hatással van életükre, mindennapi munkájukra a megváltozott világ.

 

Az újságírók 80%-a home office-ban van, 21%-uknak csökkent a fizetése

A válaszadók kb. harmada korábban is otthonról dolgozott, közel fele pedig az eddig szerkesztőségből végzett teendőit most home office-ból látja el. Az újságírók közel harmada érzi úgy, hogy a work-life balance az előbbi irányába mozdult el. Ezzel szemben minden ötödik kitöltőnek kevesebb lett a munkája, ami sajnos a fizetésük csökkenését is jelenti. Az újságírók több mint háromnegyede érzi valamilyen szinten veszélyben a munkáját a járványhelyzetben kialakult gazdasági megszorítások miatt.

Összességében borúsan látják a szakma jelenlegi helyzetét és kilátásait az újságírók. Ezt alátámasztja az is, hogy amikor a felmérés arra kérdezett rá, hogy milyen szavak jutnak eszükbe az újságírással kapcsolatban, akkor döntő többségük negatív, esetleg semleges szavakat említett (bizonytalanság, túlélés, kiszolgáltatottság, alulfizetett, függőség). Akadt azért néhány előremutató kifejezés is a válaszok között: tanulás, minőség, fejlődés, pontos, remény.

 

Merre tovább, újságírás?

„Kutatásunk eredménye azt jelzi, hogy az újságírói szakma évek óta megfigyelhető változása, alakulása felgyorsult a koronavírus-járvány és a korlátozó intézkedések miatt. Ezeket a folyamatokat a sajtókapcsolati munka stratégiai tervezése és a napi szintű megvalósítás során egyaránt figyelembe kell venni”– mondta R. Nagy András, a Próbakő Kommunikáció ügyvezetője, a Worldcom PR Group EMEA igazgatótanácsi tagja. A print sajtó jövőjét illetően a két szélsőséges véleményhez tartozók tábora így alakul: a nyomtatott termékeknek egyértelműen van jövőjük az újságírók negyede szerint, ezzel szemben 5%-uk a print sajtó végét vizionálja. Abban viszont a válaszadók 90%-a egyetért, hogy az online sajtó, az online videós tartalmak és a podcastok jelentősége tovább nő. Az újságírók közel harmada látja úgy, hogy új tudásra kell szert tennie (pl. videógyártás, hanganyagok készítése), hogy alkalmazkodni tudjon a változóban lévő igényekhez. „A kommunikációs cégeknek a digitális pr-munkát kell tovább erősíteniük, és olyan tartalmakat is gyártaniuk kell, amelyek az online sajtót, a videós és podcast tartalmakat segítik, szolgálják ki”– tette hozzá R. Nagy András.

 

Koronavírus: lankadó érdeklődés

Az újságírók közel 60%-a úgy látja, hogy a pandémiával kapcsolatos kezdeti nagyon nagy érdeklődés mostanra kicsit alábbhagyott. A márkák is kezdenek másról beszélni: az újságírók 44%-a az utóbbi napokban újra kap vállalatoktól/intézményektől/márkáktól olyan anyagokat is, amelyekben nem szerepel a koronavírus.

 

*A Próbakő Kommunikáció rendszeresen kérdezi az újságírókat különböző témákban. A COVID-19 okozta helyzet kapcsán készített online felmérésüket 155 újságíró töltötte ki.

SOCIAL MEDIA