Újra látható a Pintér Béla és Társulata ikonikus előadása

Hírek Kiemelt

2003. november 5-én, azaz pontosan húsz évvel ezelőtt mutatta be a Pintér Béla és Társulata Gyévuska című előadását a Nemzeti Színházban. A zenés, második világháború időszakában játszódó darab november 15-től több mint öt év szünet után újra látható lesz, ezúttal az UP Rendezvénytérben.

 

A Gyévuska az idén huszonöt éves jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata hatodik előadása, a bemutatók sorában a Parasztopera és A Sütemények Királynője között helyezkedik el. Zenéjét Darvas Benedek, szövegét Pintér Béla jegyzi. Az előadásban főtisztek, tisztek, honvédek, valamint hozzátartozóik és munkaszolgálatosok bonyolítják a második világháború korában játszódó (de nem feltétlenül kizárólag arról is szóló) cselekményt, laktanyában, bálteremben és a távoli orosz rónákon – egy kissé (el)emelten, Pucciniba oltott slágerek, magyar nóták és katonaindulók mentén.

Az előadás eredetileg a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében,  később a Szkéné Színházban és a Trafóban futott, összesen több mint száz alkalommal, de Európa-szerte is vendégszerepelt: Helsinkiben, Szabadkán, Lipcsében, Berlinben, 2009-ben pedig Rijekában a International Small Scene Festivalon, ahol a legjobb jelmez, a legjobb díszlet, a legjobb zene kategóriák díjazottjaként az új színházi formanyelv létrehozásáért különdíjat is kapott.

A Gyévuska jelenleg második virágkorát éli, több színház is műsorra tűzte: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hegymegi Máté rendezésében mutatta be 2023 tavaszán, a Miskolci Nemzeti Színházban Ascher Tamás vitte színre 2023 nyarán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház pedig februárban mutatja be Nagy Péter István rendezésében.

A Pintér Béla és Társulata több mint öt éve nem játszotta az előadást, most állandó játszóhelyükön, az UP Rendezvénytérben újítják fel részben eredeti, részben új szereposztással. Az eredeti szereplők közül Pintér Béla, Szalontay Tünde, Thuróczy Szabolcs, Enyedi Éva, Tóth József, Bencze Sándor Qpa és Nagy Abonyi Sarolta térnek vissza szerepeikhez, új beállóként pedig Fodor Annamária, Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Takács Géza csatlakoznak az előadáshoz. Az előadást ezúttal is nyolc fős zenekar kíséri Bencsik Pál karmester vezényletével.

Az előadás a társulat diákprogramjában is szerepel: a középiskolás tanulóknak színházi nevelési szakemberek (Hodászi Ádám, Szemerédi Fanni, Szivák-Tóth Viktor) tartanak előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat, amelyek a történelem viharában sodródó embert helyezik a figyelem fókuszába. Milyen kitörési vagy épp menekülési lehetőségek adódnak számára? Mit ér az igazság egy olyan világban, ahol az erő egy történelmi rögeszme szolgálatába áll? Mit lehet feláldozni a túlélésért? Megmenekülhet-e a túlélő a saját hazugságaitól? Mi az emberi méltóság végpontja? „Az előkészítő foglalkozás a korabeli slágerek, operett, Karády- és katonadalok, indulók, irredenta énekek, nóták világán keresztül vezeti be a diákokat a történelmi korszak sajátosságaiba. A háborúba indulók és az otthon maradtak túlélési stratégiáit térképezzük fel. A feldolgozó foglalkozáson az illúziókkal, hazugságokkal, önbecsapásokkal való szembenézés lehetőségeit vizsgáljuk. A történelmi emlékezet és a hitelesség konfliktusait állítva figyelmünk középpontjába.”

 

Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska
A Pintér Béla és Társulata előadása

írta és rendezte: Pintér Béla

Időpontok:
2023. november 15. szerda 19:00

  1. november 16. csütörtök 19:00
  2. november 17. péntek 19:00
  3. december 4. hétfő 20:00
  4. december 5. kedd 19:00

Helyszín: UP Rendezvénytér (Újpest)

 

SOCIAL MEDIA