Újdonságok az EFFIE workshopon

Hírek

A kulturális szolgáltatások és a kicsik külön kategóriát kaptak, az elmarasztalás alatt állók viszont nem nevezhetnek a reklámhatékonysági versenyen.

Az idei, 13. EFFIE reklámhatékonysági verseny nevezési időszaka május 13-án indult, a versenyzők 13 kategóriában küldhetik be a pályázati anyagokat. Az EFFIE workshop célja a minél sikeresebb – és így minél hatékonyabb – pályázatok megírásának segítése volt. Az EFFIE folyamatosan követi a piaci változásokat, tanulságokat von le az előző évek versenyéből és ennek tükrében fokozatosan fejleszti, módosítja a pályázati feltételeket.

2014-ben három változtatás található a kiírásban:

Két új kategória lépett be. A felügyelő bizottság folyamatosan követi a pályázatokat és arra törekszik, hogy egy-egy kategóriában minél homogénebb, egymással jobban összevethető pályaművek érkezzenek be, még akkor is, ha minden egyes pályázatot önmagában kell értékelni. Az előző évi tapasztalatok alapján most a szolgáltatások kategória további bővítése vált szükségessé. Az új kategória a „Kulturális szolgáltatás (fesztivál, koncert, előadás, stb.)”. A másik új kategória „Dávid vs. Góliát” nevet kapta, ahol azoknak a kis piaci szereplőknek kívántak a szervezők lehetőséget biztosítani, akik a „nagyok” mellett tudtak sikeresen szerepelni. Beszédtéma volt a kiírás azon pontja, amely megtiltotta a jogilag vagy etikailag jogerősen elmarasztalt kampányok nevezését. Az eddigi kiírás nem rendelkezett arról, hogy mi van a folyamatban lévő ügyekkel, amelyek még nem zárultak le jogerősen. Ezt a gordiuszi csomót vágja át az új kiírás, amely a már folyamatban lévő, de még nem jogerős elmarasztalás alattállóknak is megtiltja a nevezést.

Az újításokról szóló beszámolót követő kerekasztal beszélgetés már hagyományszerűen olyan szakemberekkel zajlik, akik évek óta részt vesznek a zsűri munkájában. Az idei meghívott vendégek között szerepelt Dr. Fazekas Ildikó, az ÖRT főtitkára, Nád-Kántor Marianna kommunikációs szakértő és Hivatal Péter, a Metropol vezérigazgatója. A beszélgetésből kiderült, hogy a benyújtott pályázatok színvonala évről évre javul, a 2013-as év volt eddig a leghatékonyabb. Minden alkalommal szóba kerül a pályázóknak szóló legfőbb üzenet: 8 perc! Ennyi idő esik egy pályázat értékelésére. Minden további tanácsot ez a 8 perc diktál: a tömörséget, a lényegre törést, a kiemeléseket. Szó esett a számok meggyőző erejéről is. Ebben továbbra is útmutató az előző évben végzett kutatás, amely szerint a piaci trend megfordítása és a piaci részesedés változása a két legfontosabb meggyőző adat, míg a lájkolás a legkevésbé hat a zsűrorokra. Az is kiderült, hogy a grafikonok sokat segítenek az értékelésben és egy eredményes kampányt is csak hatékony pályázattal lehet sikerre vinni. Elhangzott még egy mindenkire érvényes jó tanács: ne halasszuk a pályázatírást az utolsó pillanatra! Vagyis a leghatékonyabb díj elnyeréséhez a leghatékonyabb pályázatokra van szükség.

A program utolsó pontjában két tavalyi győztes pályázat prezentációjára került sor, ahol az előadók törekedtek arra, hogy megosszák sikerük titkát a közönséggel, azaz az idei pályázókkal. Elsőként Úrvölgyi Balázs, a Wunderman Kft. ügyvezetője mutatta be a tavaly Fogyasztói cikkek kategóriában Arany EFFIE-t nyert Ford Fiesta 24 kampányt, majd Gyulai Tamás, a Carat Hungary senior account managere prezentálta a 2013-ban két Arany EFFIE-t is elnyert Zwack – Unicum Szilva bevezető kampányt. Előadásuk során elhangzott, hogy a kreativitás nélkülözhetetlen nemcsak a kampányok megvalósítása során, hanem a pályázatok összeállításánál is, ami nagymértékben hozzájárulhat azok sikeres elbírálásához.

SOCIAL MEDIA