Új vezető a Szilády Nyomda Kft. élén

Karrier

Szlancsik János veszi át a Ringier Axel Springer Magyarország nyomdájának vezetését

2018. május elsejétől Szlancsik János veszi át a Ringier Axel Springer Magyarország által működtetett kecskeméti Szilády Nyomda Kft. vezetését Futó Imre jelenlegi ügyvezető igazgatótól, aki április végén nyugdíjba vonul.

Futó Imre több, mint negyedszázada vezeti a Ringier Axel Springer Magyarország és jogelődjei nyomdáját: 1992 márciusában került az akkor még Déli Nyomda Kft. élére, amely a jelenlegi médiavállalat elődje, az Axel Springer Budapest lapjait nyomta. Helyetteseként szintén 1992-től segíti munkáját Szlancsik János, akihez elsősorban műszaki fejlesztési és operációs felelősségi körök tartoztak. A kecskeméti Szilády Nyomda Kft. vezetését 2018. május 1-jétől Szlancsik János folytatja ügyvezető igazgatóként.

“Ezúton is köszönöm Futó Imrének több évtizedes lelkiismeretes és lojális munkáját és a legjobbakat kívánom neki nyugdíjas éveire. Örülök, hogy az új ügyvezető igazgató, Szlancsik János vezetésével megőrizhetjük a magas szintű nyomdatechnikai szaktudás folytonosságát, hiszen elődjéhez hasonlóan ő is úgy ismeri nyomdánkat és a gyártási folyamatainkat, mint a tenyerét” – mondta dr. Bayer József, a Ringier Axel Springer Magyarország CEO-ja.

A jelenleg mintegy 40 fős létszámmal működő nyomda végzi a Ringier Axel Springer Magyarország egyes print termékeinek – a Blikk napilap, TV műsorújságok és rejtvénylapok – produkciós munkáját.

SOCIAL MEDIA