Új vezérigazgató, marketing és logisztikai vezető a Book24 Zrt. élén

Karrier Kiemelt

A Book24 Zrt., a piac meghatározó online könyvkereskedelmi és nagykereskedelmi vállalata, új vezetőket nevezett ki. 

 

A cég vezérigazgatói posztját 2021. március 15-től Simon Zsolt, a TV2 Csoport korábbi vezérigazgatója látja el. Az új vezérigazgató 2020 ősze óta tanácsadóként vett részt a cég átszervezésében, új üzletpolitikájának kidolgozásában. Marketing vezetőként Kis Éva, a Nike Budapest online store menedzseri pozíciójából csatlakozott a csapathoz. A cég logisztikai vezetését Kissné Soós Mónika látja el, aki már részt vett a Book24 indulásában is, korábban pedig a Libri-Shopline logisztikai igazgatója volt.

A járvány felgyorsította az e-kereskedelem fejlődését, változását. Ma már bárki tud raktárkészlet nélkül bérelt webáruházzal online kereskedni. Ugyanakkor felértékelődik a márka, a performance marketing és a logisztikai szolgáltatások szerepe.  A Book24 célja, hogy erős könyves webáruház pozíciója mellett, a piac első számú nagykereskedőjévé és dropshipping szolgáltatójává váljon” – nyilatkozta Simon Zsolt.

A Márkamonitor a hír kapcsán rákérdezett Simon Zsolt személyes motivációjára is. Az új vezérigazgató kérdésünkre így fogalmazott:

Tavaly ősszel, amikor a Book24 Zrt. megkeresett, hogy segítsek nekik a cég átszervezésében, az új üzleti vízió megalkotásában, akkor úgy terveztem, a projektet március végéig viszem. Aztán azzal szembesültem, hogy a tartalom, a technológia, az online marketing és a kereskedelem határainak összemosódása révén olyan dolgokat produkál az e-kereskedelem, ami felülírja mindazt, amit az ember marketingesként, médiásként 25 év alatt megtanult, megtapasztalt. A járványhelyzet felpörgette az eseményeket, a folyamat visszafordíthatatlan változásokat fog eredményezni mind a marketing, mind a kereskedelmi ökoszisztémában.  Kicsit olyan, mint amikor a 90-es évek közepén mennyiségben és minőségben felrobbant a reklámpiac, és voltak, akik azonnal GRP alapon kezdtek médiát vásárolni, míg mások azért hirdettek reggel 7:30-kor a rádióban, mert akkor ment az ügyfél dolgozni. Ahogy annak idején aktív részese voltam a reklám- és médiapiac változásainak, bízom benne, hogy most a Book24 Zrt. élén hasonló folyamatokban tud szerepem lenni az e-kereskedelemben. Ráadásul a könyvpiacon, ami személyes és családi társadalmi felelősségvállalás.”

SOCIAL MEDIA