Új ügyvezető a magyar Cisco élén

Karrier

A szakember a marketingtevékenységet is irányítja, korábban a Magyar Marketing Szövetséget is vezette.

2014. március 1-től Horváth Krisztina tölti be a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Az új vezető a vállalat hazai kereskedelmi, marketing- és műszaki tevékenységének irányítása mellett szerepet vállal a közép-kelet európai regionális vezetésben, valamint felel a közel 300 hazai partnercéggel való együttműködésért.

Horváth Krisztina több mint 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. A pénzügyi szektorból érkezett a Cisco-hoz. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, majd 1989-ben a Raiffeisen Bank Zrt. munkatársa lett. 1998-tól a pénzintézet vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

Közgazdasági végzettséggel rendelkezik, MBA fokozatát Nagy-Britanniában, a Manchester Business School-ban és a Wales-i Egyetemen szerezte. Számos szakmai szervezet munkájában vesz részt, tagja a Hungarian Business Leaders Forum női szekciójának. 2004-2008 között a Magyar Marketing Szövetség elnöke volt. Angolul, németül, románul és franciául beszél.

SOCIAL MEDIA