Új főszerkesztő a Startlap élén

Karrier Kiemelt

Új, főszerkesztő pozíciót hozott létre a Startlap. Kánya Andrea közel két évtizednyi, a hazai médiában szerzett tapasztalatával irányítja a jövőben az online lapot, ahol kiemelt feladata a tartalmi stratégia alakítása.

 

A szakember mintegy 16 évvel ezelőtt szerkesztő-riporterként kezdte pályafutását a Magyar Televízióban. 2010-től a Magyar Távirati Iroda (MTI) online szerkesztőségi csapatát erősítette, majd az MTVA online hírportáljának egyik szerkesztője volt. Innen vezetett az útja 2016-ban a Central Médiacsoport korábbi blogportáljához, a Cafébloghoz, ahol eleinte külsős bloggerként tevékenykedett, majd két évvel később szerkesztőként csatlakozott a Startlap csapatához. 2021-ben lett a portál vezető szerkesztője, ahol az aggregált tartalmak mellett immáron a saját tartalmakért is ő felel.

„Rendkívül izgalmas időszak zajlik a Startlap életében, hiszen a cikkek mellett már podcastokat és videókat is kínálunk olvasóink számára. természetesen idén is számos kreatív és izgalmas tartalommal készülünk. Főszerkesztőként kiemelt feladatom lesz a lap tartalmi startégiájának irányítása. A jövőben is törekedni fogunk rá, hogy a médiafogyasztási szokásokat és trendeket követve továbbra is releváns és érdekes tartalmakat készítsünk” – nyilatkozta Kánya Andrea, a Startlap új főszerkesztője.

A Startlap immáron több mint 20 éves múltra tekint vissza. A lap profilja túlmutat a híraggregáláson, a szerkesztők évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a saját tartalmak készítésére is – a Startlap Utazás, a Startlap Vásárlás, valamint Startlap Kiemelt Hírek rovatában interjúktól kezdve a termékajánlókon át egészen az úti beszámolókig és naprakész hírösszefoglalókig számos témával találkozhatnak az olvasók. Fontos mérföldkő, hogy tavaly a Startlap történetének első podcastje is útjára indult PénzÜgyes címen, amely pénzügyi edukációs tartalmakkal reagál az inflációs helyzetre.

„A termékportfólió átalakítása során fontosnak tartottuk, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az automatizált tartalom-aggregálás mellett a tartalomkészítés, legyen az írott vagy videós tartalom” – mondta Virág Attila, a termékportfólió év végén kinevezett lapigazgatója.

A Startlap portál népszerűsége számokban: 2023 januárjában több mint 1,6 millió látogatót számlált, nyitóoldalát napi szinten még mindig 369 ezren használják. Az év első hónapjában a Vásárlás rovatot 775 ezren, az Utazás rovatot 322 ezren, a Kiemelt hírek rovatot pedig 247 ezren látogatták, és összesen 40 millió oldalmegtekintést produkáltak az olvasók a Startlap felületein.

 

SOCIAL MEDIA