Új befektetési igazgatóval erősít a Széchenyi Alapok

Karrier Kiemelt

Közel 30 év tőkepiaci tapasztalattal rendelkező  pénzügyi szakembert nevezett ki újonnan létrehozott, ötödik befektetési igazgatóságának élére a Széchenyi Alapok, amely egy év alatt megötszörözte befektetési aktivitását.  Kővágó János tőzsdei brókerként kezdte pályafutását a Daiwa-­MKB­ Rt-nél, majd Japán legnagyobb brókercégénél, a Nomura Securities-nél töltött közel 15 évet különbözö vezető beosztásokban Budapesten, illetve Londonban. A Citibanknál közel tucatnyi régióbeli ország tőkepiaci tranzakciójáért volt felelős vezető.  A Grant Thorton Corporate Finance vezetőjeként több hazai és számos nemzetközi, sikeres cégeladási, illetve felvásárlási  tanácsadói projektet vezetett.   

 

A Széchenyi Alapok új befektetési igazgatója külkereskedelmi üzemgazdász alapdiplomáját a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán, majd MBA végzettségét az angol University of Lincoln növendékeként szerezte.  Előbb kapta meg az amerikai Series 7 tőzsdebróker jogosítványát, mint a magyart. A Daiwa Securities ösztöndíjasaként a tokiói tőzsdén, majd később a kanadai kormány ösztöndíjával  a montreáli tőzsdén tanult. Londonban a Vállalati Finanszírozás területhez kapcsolódóan végzett tanulmányokat.

Első munkahelyén, az akkor újraéledő magyar tőzsdén kötvény- és részvénykereskedőként ismerkedett a tőzsde világával.  Az elsők között volt, aki globális nemzetközi befektetési bankoknak tudott magyar forintban denominált államkötvényt értékesíteni. Azóta a tőkepiac szinte minden főbb területén dolgozott, ideértve nemzetközi részvény- és kötvénykibocsátásokat, strukturált vállalati finanszírozási tranzakciókat és a corporate finance projekteket is. Az Egis Gyógyszergyár M&A munkatársaként betekintést kapott a globális gyógyszer és medtech iparág rejtelmeibe, így a vállalati oldalon is szerzett tapasztalatokat.

Az elmúlt 5 évben számos magyar és régióbeli kis- és középvállalat vállalati finanszírozási tranzakcióján dolgozott tanácsadóként.  Első kézből ismeri a vállalkozó és a cégvezetői feladatok összetett kihívásait.

„Elkötelezett támogatója vagyunk a hazai vállalatok tőzsdei megjelenésének, a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán eddig megvalósult négy tőkeemeléssel kombinált tranzakcióból háromban voltunk a vezető befektető, összességében közel 2 milliárd forint befektetéssel. Ez az irány tovább erősödik Kővágó János csatlakozásával, akinek páratlan tőkepiaci és vállalati finanszírozási tapasztalatára építhetünk” – fogalmazott Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

Kővágó János az alapkezelő növekedésének és új stratégiájának eredményeképpen létrehozott ötödik befektetési igazgatóságot fogja irányítani. “Nagy örömmel csatlakoztam a Széchenyi Alapokhoz, mivel olyan jelentős volumenű tőkepiaci finanszírozási megoldásokat tudunk  befektetőként kínálni, amely révén az adott vállalat egy új, emelt szintű növekedési pályára állhat. Azon leszek, hogy a stratégiai vizióval rendelkező vállatokat kellő tőke finanszírozást és tőkepiaci  szemléletű mentorálást is kapjanak” – mondta Kővágó.

A Széchenyi Alapok az érettebb fázisban lévő, akár az innovatív, akár a hagyományos iparágban tevékenykedő, már működő kkv-k és nagyvállalatok erősítését, további növekedésének segítését célozza meg. Az alapkezelő jellemzően 300 milliótól 10 milliárd forintig terjedő nagyságrendben hajt végre tőkebefektetéseket.

SOCIAL MEDIA