Ügynökséget váltott a Puma

Hírek

Pár hónappal azt követően, hogy egységes márkaplatformmal állt elő a Puma, már azt is tudni, ki felel a sportszergyártó termékeinek globális megjelenéséért.

Még a karácsonyi leállás előtt hajrában jelentette be a társaság, hogy a JWT New York nyerte el a globális kreatív megbízást. Novemberben közölte Björn Gulden Puma-főnök, hogy a Forever Faster szlogen jegyében egységesítik megjelenésüket. Ennél többet azonban nem lehetett kihúzni belőle; mint mondta, részletekkel majd 2014-ben szolgálnak.

Az új arculat feladataként jelölte meg akkor a cégvezető, hogy közelebb hozza egymáshoz tevékenységük két pólusát, a teljesítményt és az életstílust. Ennek megfelelően a JWT feladata először is az, hogy gyors és kreatív utakat határozzon meg és alakítson ki a cél elérése érdekében. A Puma által jóváhagyott eredmény pedig egy, az év második felében induló globális kampányban lesz megtekinthető világszerte. (Egy friss közlés szerint ez kapcsolódik a vállalat fennállásának 65.évfordulójához is.)

A sebességre alapozó Forever Faster kampányhoz időközben remek arcot is talált a társaság. December végén jelentették be ugyanis, hogy hosszú távú szerződést kötöttek Mario Balotellivel. Az olasz csatárra kulcsszerep hárul a teljes márka, de különösen a focitermékek kommunikációjában. Az biztos, hogy a sztár jól mutat majd a korábban leszerződtetett Usain Bolt, Sergio Agüero és Cesc Fàbregas társaságában, az viszont kérdés, hogy ha nagyon összejön az olaszoknak a nyári VB, a legyőzött csapatok rajongóinak mennyire érdemes bármit is Balotellivel hirdetni.

 

 

SOCIAL MEDIA