Üdülési joggal kapcsolatos megtévesztő magatartás: közérdekű pert is nyert a GVH

Hírek Kiemelt

Közérdekű pert is nyert a GVH, miután üdülési joggal kapcsolatos megtévesztő magatartásokért kiszabta a törvényi maximum bírságokat.

 

Nehéz műfaj perelni, különösen akkor, amikor egy jól meghatározható fogyasztói kört érintő ugyanazon jogsértés több száz, vagy több ezer fogyasztónak okoz kárt. Nem véletlen, hogy az arra feljogosított hazai szervek is csak ritkán élnek azon hatáskörükkel, hogy a köz érdekében pert indítsanak. Nemrég az ügyészség egy biztosító társaság egyes tisztességtelen általános szerződési feltételeit támadta meg bíróságon sikerrel és most legutóbb a GVH nyert pert: a Fővárosi Törvényszék a Hivatal által benyújtott közérdekű keresetnek helyt adva valamennyi – az alperesi pozícióban lévő, üdülési joggal foglalkozó cégek valamelyikével szerződő – fogyasztóra kiterjedő hatállyal állapította meg jogerős döntésében a jogsértő magatartást, mely magatartás egyébként a fogyasztók megtévesztésében állt.

Az érintett cégek ugyanis a meglévő üdülési joguktól szabadulni kívánó fogyasztóknak az üdülési joguk eladásához, értékesítéséhez ajánlottak fel segítséget, de azzal a feltétellel, ha az érintettek megvásároltak egy újabb üdülési jogot, vagy bővíteni vállalták a már meglévő üdülési jogukat, miközben a beharangozott segítségnyújtás elmaradt és a megtévesztett fogyasztók a végén még az eredetinél is kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, hiszen nemhogy eladni nem tudták a meglévő üdülési jogukat, de az újonnan megvásárolt fenntartását is finanszírozniuk kell.

A maga részéről a GVH a kiszabható törvényi maximum-bírság kiszabásával honorálta a vállalkozások magatartását, kimondva döntésében, hogy jogsértően keltették a fogyasztókban azt a benyomást, hogy céljuk az üdülési jogok másodlagos értékesítése és az értékesítésben hatékony segítséggel szolgálhatnak.

A Fővárosi Tövényszék döntése kapcsán pedig a történet most újabb fordulóponthoz érkezett, így a nap végén nem csak a mintegy 41 milliós GVH bírságba kerül az említett kereskedelmi gyakorlat, de további összegekbe is fájhat. Ugyanis azok a fogyasztók, akik az üdülési joguk értékesítése céljából valamelyik érintett céggel szerződtek, ha egyenként polgári pert indítanak a saját kárigényük érvényesítésére, könnyebben nyerhetnek az említett ítéletre hivatkozással, hiszen a jogsértés ténye immár bizonyítottnak tekintendő, így az érintett fogyasztóknak a bírósági eljárásokban a GVH sajtóközleménye szerint elég csupán a cégekkel kötött szerződésüket bemutatniuk.

 

Mi is az a közérdekű kereset?

A fogyasztók széles körét érintő jogsértések esetében alkalmazható ún. közérdekű kereset kevéssé közismert, de hasznos jogintézmény – ismerteti dr. Nagy Andrea Magdolna, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisvezetője. – Leegyszerűsítve, ha az ilyen kereset benyújtására jogosult hatóság, szerv, szervezet mint felperes nyer a bíróságon, ez lehetővé teszi, hogy a megkárosított fogyasztók ezt követően gyorsabban és könnyebben érvényesíthessék saját káruk megtérítése iránti igényeiket, egyéni polgári perben, szintén a bíróságon.”

Felejtsük el az amerikai filmekből ismert „class action”- t és forgatókönyvet, amikor is a károsultak érdekében ügyvédek járnak el és perlik be a sok érintett fogyasztónak járó egyes összegekből összeálló nagy összegekre a fogyasztókat kollektíve megkárosító cégeket. Itthon a fogyasztóknak maguknak is perelni kell a káruk megtérítése érdekében. Amennyiben pedig a velük szemben alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf) rendelkezései közül egyik vagy másik minősíthető tisztességtelennek, úgy az ügyészség indíthat pert a fogyasztók kollektív védelme érdekében, hiszen pernyertesség esetében erga omnes (minden sérelmet szenvedő félre kiterjedő) hatállyal, tehát valamennyi fogyasztóval szemben érvénytelen lesz a sikerrel megtámadott szerződési feltétel, ami így már nem köti az egyes fogyasztókat, akik pedig sikerrel hivatkozhatnak erre a körülményre.

Itthon a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületeknek, az ügyésznek, a fogyasztóvédelmi hatóságoknak, a Gazdasági Versenyhivatalnak és az MNB-nek biztosítanak az egyes jogszabályok jogalapot közérdekű keresettel történő perindításra, melyeknél értelemszerűen a Pp. vonatkozó rendelkezései is szerepet kapnak, vagyis a siker érdekében a széleskörű polgári jogi és fogyasztóvédelmi jogi ismeretek mellett peres gyakorlatra is szükség van. Rádásul új lendületet kap a terület, hiszen bár jelenleg is – a 2009/22/EK irányelvvel a háttérben – minden EU tagállamnak megvan a maga rendszere a kollektív igényérvényesítésre, a kollektív keresetekről szóló 2020/1828-as EU irányelvet 2022. december 25-ig bezárólag minden tagállamnak implementálnia kell.

A hazai jogalkotónak van még ideje átgondolni, hogyan tehetné esetleg hatékonyabbá a jelenlegi szabályozást, a cégeknek pedig a jogi kockázatok fényében érdemes jól megfontolniuk, alkalmaznak-e a fogyasztók széles körének megkárosítását eredményező megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokat, vagy inkább szabályosan űzik azokat, pontos fogyasztói tájékoztatások és korrekt reklámok alkalmazásával, tisztességes versenyben kívánnak eredményesen működni. A magunk részéről az utóbbi döntés meghozatalában örömmel segítségére vagyunk minden vállalkozásnak” – zárta dr. Nagy Andrea Magdolna.

SOCIAL MEDIA