Tíz tény, ami nélkül nincs Pesti balhé

Kiemelt Tejszínhub

Július 30-ától látható a hazai mozikban az őrült képrablás, az annál is őrültebb barátság és egy nagy szerelem történetét elmesélő magyar vígjáték, a Pesti balhé. A közelgő premierre várva összeszedtük a film legfőbb balhés kulisszatitkait.

  1. Az első ötlettől a bemutatóig 5 év telt el. A fordított képrablásba keveredő gyerekkori banda története 2015 karácsonyán merült fel a rendezőben, Lóth Balázsban, aki utána Kis-Szabó Márkkal és az egyik főszerepet is elvállaló Inotay Ákossal két éven át dolgozott a forgatókönyvön. Utána egy évet ölelt fel az előkészítés, amiből sok időt az filmbeli elithelyszínek felkutatása, letárgyalása vitt el. Valamint ekkor készült el a forgatás alapját biztosító 450 oldalas technikai forgatókönyv is, amiben minden jelenetet képről-képre kidolgoztak. A forgatás 2019 nyarán zajlott, a bemutató 2020. július 30-án lesz.

 

  1. A tervezés szakaszában a főhősök figuráit szinte egy az egyben az őket később valóban megformáló színészekre szabta a rendező, aki külön válogatás nélkül választotta ki Mészáros Bélát Marcell, Petrik Andreát Alexa, Szabó Simont Jet, Elek Ferencet Guszti, míg Inotay Ákost Adrián szerepére. A többi karakter kapcsán már sok művészt megnéztek, és így találták meg Crespo Rodrigot és Járai Mátét, akiket a színházi szerepei után a nagyvásznon is megismerhet a közönség

 

  1. A Pesti balhé készítői úgy szerették volna bemutatni Budapestet, ahogy azt eddig filmen ritkán láthatták a nézők, ezért több mint 30 helyszínen forgattak a városban. Felvételeket rögzítettek a régi Skála Metró tetején, a Párisi Divatházban, a Filozófusok kertjében, a Király fürdőben, a 150 éves kőbányai pincerendszerben, több elegáns fővárosi hotelben, budai villákban, hidakon – és hídfőknél és olyan frekventált tereken is, mint a Madách.

 

  1. A Madách téren váratlan gázolást örökített meg a kamera. Többszörösen is. A jelenet felvétele során háromszor kellett elcsapni a kaszkadőrt, hogy többféle szögből, két kamerával rögzítsék az eseményt. A színészt helyettesítő dublőr nem csupán a szélvédőt törte be minden alkalommal a testével, hanem a kocsi elejéről többszörösen átfordulva a földre is leesett.

 

  1. A fordított képrablás fő színtere az Emporio Caracalla Hotel, amely a valóságban nem létezik Budapesten. Hét különböző helyszínből gyúrták össze ezt a komplexumot és környékét a film kedvéért. A Dohány utcai Continental Hotel, a körúti Corinthia Hotel, a Hársfa utca, a kőbányai pincerendszer, a Király fürdő és két stúdió együttese adta ki végül a nagy balhé csomópontját. A hoteljelenet a film egyik legkomplexebb eseménysora, amihez a forgatás első és utolsó napján is forgattak részeket.

 

  1. A Pesti balhéban látható víz alatti jelenetet eredetileg a kőbányai pincerendszer nyolc fokos vizében vették volna fel, de abban a sok törmelék miatt se látni, se tájékozódni nem lehet, azaz folyamatos életveszélyben kellett volna dolgozniuk a szereplőknek. Emiatt az egyik budapesti filmstúdió új, víz alatti műtermében, díszletben forgatott a stáb.

 

  1. Komoly fizikai kihívások elé állította a forgatás a szereplőket. Mészáros Béla, Inotay Ákos is maguk hajtották végre a kaszkadőrjeleneteiket, akárcsak a Jet bőrébe bújó Szabó Simon. Rá vártak a legnehezebb feladatok. Ha a helyzet azt kívánta, lezuhant négy méter magasból, egyszerre több emberrel is bunyózott, sőt hagyta, hogy a ruhája is lángra kapjon.

 

  1. Bár a film egyik csúcspontján elárasztják vízzel a hotel legfelső szintjét, ezt a valóságban nem lehetett működő szállodában felvenni. A 30 méteres kanyarodó folyosós hotelbelsőt egy stúdióban harmincfős építészcsapat alkotta meg több napos munkával, amit aztán a benne játszó színészekkel együtt a stáb rommá áztatott több száz liter víz segítségével.

 

  1. A stáb a számítógépes trükkök terén is szeretett volna újat mutatni, ezért magyar filmben elsőként használták azt a fiatalítási technikát, amit legutóbb Martin Scorsese alkalmazott Az írben. A Pesti balhéban, miután több idősíkban is játszódik, az öt felnőtt főszereplőt kellett egyes jelenetekhez egy évtizeddel megfiatalítani úgy, hogy a retusőrök kockánként tüntették el az arcokról az öregedés árulkodó nyomait.

 

  1. A forgatás során sikerült fél Budapestet sötétbe borítani. Ráadásul mindezt a valóságban, mert a stáb számítógépes trükkök alkalmazása helyett élőben rögzítette a komplex jelenetet. Több heti szervezés után sikerült a készítőknek elérniük, hogy egy éjszakai vágányzár idején a leálló nagykörúti villamossal szinkronban a film egyik fő helyszínét adó Corinthia Budapest szálló homlokzatán, a környékén, és így a belváros egy részén kialudjanak a fények.

SOCIAL MEDIA