The Voice: ez a blokkolások szombat estéje volt

Tejszínhub

Első körben Curtis nyomott rá a blokkoló gombra és blokkolta Manuel, aki teljesen összeomlott, amikor meglátta, hogy nem lobbizhat a fiatal rapperért. A revans pedig nem váratott sokáig magára. Manuel azonnal tudta, mikor jött el az ideje annak, hogy Curtis megtudja milyen, amikor esélye sincs megszereznie egy kiváló versenyzőt.

 

Curtis nem akart kockáztatni, hogy Manuel elviszi előle a tehetséges 19 éves rappert, ezért elsőként rácsapott a blokk gombra.  „Olyan volt, mint amikor kóbor kutyának enni adsz, és aztán elveszed tőle a tányért. Imádtam!” – örömködött Curtis Bakti Ádám megszerzése után. Manuel viszont annyira csalódott volt, hogy rögtön elkezdte tervezgetni a bosszút.

„Tesó, hogy lehetett ilyet csinálni?” – Manuelt sokkolta, hogy Curtis a blokkolóval vette el tőle Bakti Ádámot

 

Ketten szinte azonnal gombot nyomtak a 19 éves Toldi Sándornak, de a harmadik coachra sem kellett sokat várni. Curtist viszont leblokkolta egyik coach társa. Állva tapsoltak a fiatal tehetségnek, aki Curtis szerint arra is esélyes, hogy megnyerje a The Voice-t.

Meglepte a coachokat, amit a leblokkolt Curtis javasolt Toldi Sándornak

 

Kovács Aliz úgy érzi, egyedül elvész a színpadon

Kovács Aliz 7 éves kora óta képzi a hangját, már akkor biztos volt benne, hogy énekesnő akar lenni. Habár zenekarokkal többféle stílusban is szokott énekelni, egyedül nem szeret színpadra állni, mert nem érzi, hogy ki tudná tölteni a teret. Most úgy döntött, ki akar lépni a komfortzónájából, ezért jelentkezett a The Voice-ba.

 

Curtis: Kovács Aliz olyan, mintha a focicsapatodban lenne a Messi meg a Ronaldo

A 18 éves Kovács Aliznak az összes coach megfordult, Curtis és Erika pedig még a színpadra is felment bulizni a lány produkciója közben. Alíznak volt egy név a fejében, de a coachok kortesbeszéde után megváltoztatta döntését. Curtis a fejét verte a piros gombba, amikor Alíz nem őt választotta.

 

Bakti Ádám úgy érzi, elhunyt barátja is vele van

A 19 éves Bakti Ádám általános iskolában kezdett rajongani a rap iránt. Robi barátjával együtt, akivel közös zenei karriert terveztek. Társa tragikusan fiatalon hunyt el, amit a mai napig nem tudott elfogadni Ádám. A The Voice coachainak most egy saját dalt hozott, ami néhai barátjának is szól.

 

Mata Krisztián szerint a zene olyan, mint a főzés

A 18 éves Mata Krisztián szakácsnak tanult, specialitása a korhely halászlé. Tapasztalatai alapján párhuzamot tud vonni a zene és a főzés között, hiszen ha jó alapanyagokat tesznek össze, akkor jó lesz az íz – ha jó a zenekar, jó zene fog kialakulni.

 

Egyszeri alkalom volt, mégis lenyűgözte a zsűrit Mata Krisztián

A 18 éves Mata Krisztiánnál az utolsó pillanatig várt Trokán Nóri és Curtis, hogy megnyomja a gombot. Krisztián produkciójában a raprész volt a legerősebb, bár elmondása szerint őt nem ez a stílus érdekli. Manuel szerint Curtisnek lesz még dolga a fiúval.

 

Cinzia Conso szeretné minél több otthonba beköltöztetni a hangját

A 37 éves Cinzia Conso Olaszországtól Budapestig jött a – szintén zenész – férjével és kislányával, hogy megmutassa magát a The Voice színpadán. A közönség rezgései és szeretete élteti. Számára az a legjobb, ha látja, milyen hatással van a hangja az emberekre.

 

Libabőrös élmény volt Trokán Nóri számára Cinzia Conso produkciója

Cinzia Conso akkorát énekelt, hogy mind a négy coach megfordult, majd komoly harc indult megszerzéséért a produkciója után. Trokán Nóri elérzékenyült Cinzia tehetségétől, de Manuel is nehezen jutott szóhoz. A 37 éves énekesnő ugyanolyan színes egyéniséget választott a coachok közül, mint amilyen ő is – saját megítélése szerint.

 

Curtis: Nemcsak Magyarországon, hanem Olaszországban is nagyon nagy rapsztár vagyok

Jaber Gábor és Bakti Ádám után Curtis elvitte Cinzia Consót is, amin nemcsak Manuel borult ki, hanem Trokán Nóri és Miklósa Erika is. Az olasz énekesnő választása alapján Curtis úgy érzi, hírneve az országhatáron túlra is elér.

 

Fóris Szonja: A The Voice egy jó lehetőség arra, hogy fejlesszem a színpadi jelenlétem

Fóris Szonja 15 éves, zenész családból származik, akikkel otthon sokat karaokéznak. Édesanyja zongorázik és énektanár, édesapja brácsa szakon végzett, de ma már lelkész. Szülei hisznek Szonja tehetségében és mindenben támogatják.

 

Curtis olyan dalokat írna Fóris Szonjának, hogy a Margaret Island is azokat énekelné

A 15 éves Fóris Szonja hangján hallatszott az izgalom, és Manuel szerint nem volt tökéletes, de ettől még nem volt kérdés, hogy megnyomják-e a gombot – négy coachból három akarta Szonját. Curtis szerint a kissugárzása nem mindennapi és szívesen írna neki dalt, Trokán Nórit pedig kamaszkori önmagára emlékeztette a 15 éves versenyző.

 

Kalapban, gitárral és féltve őrzött veszkó csizmájában érkezett Farkas Norbert a coachok elé

A 16 éves Farkas Norbert imádja a country stílust, a fellépésekre külön veszkó csizmát tartalékol, hogy ne legyen viseltes. Van egy együttese, akikkel többnyire iskolai fellépéseken szerepelnek. Szerinte bármilyen dalnak jól tud állni a countrys hangzás, ezt akarja megmutatni a coachoknak is.

 

Curtis segített Farkas Norbertnek megmutatni, hogy hogyan tud énekelni

A 16 éves Farkas Norbertnek nem nyomtak gombot a coachok, de miután vége lett a produkciónak, kiderült, hogy tud úgy is énekelni, hogy libabőrös lesz tőle a közönség.

 

Haga Jázmin rapper apukája: Meghallgattam és elöntött a büszkeség, letaglózott

A 16 éves budapesti Haga Jázmin rapper édesapján, Haga Eriken keresztül találkozott a zenének ezen műfajával. Erik egy hangüzenetből jött rá, hogy a lánya mennyire tehetséges. Jázmin már egy DJ fellépésein is lehetőséget kapott, hogy megmutassa tudását az oldschool rapdalokkal, most pedig a The Voice színpadán szeretné tovább népszerűsíteni ezt a műfajt.

 

Manuel: Annyira menő meg laza vagy, hogy rendes mindjárt zavarba jövök

Haga Jázmin előadásával lenyűgözte a coachokat. Manuelt szinte zavarba hozta a lány kisugárzása, Trokán Nóri pedig Detroitban érezte magát a produkció alatt. Miklósa Erika felállva nyomatékosította, hogy akarja a lányt, aki végül olyan coachot választott, akivel a fiatalságot tudja megcélozni.

 

A Sanyika tehetséges! – Toldi Sándor édesapja féltette fiát a hírnévtől

A 19 éves Toldi Sándor gitáron játszik és nagyon szeret énekelni. Szülei féltik ettől a világtól, mert több zenész barátjukat látták már rossz útra tévedni.

 

Doan Viktória megtréfálta Istenes Bencét

A vietnámi származású 19 éves Doan Viktória, Tory elhitette Istenes Bencével, hogy nem beszél magyarul, pedig azt tekinti anyanyelvének. A családjában komolyabban senki nem foglalkozik művészettel, de őt mindenki támogatja.

 

Trokán Nóri: Egy picit vacilláltam, de tetszett az az erő meg az a szexis hangszín

A 19 éves Doan Viktória egy coachot győzött meg, de Manuelt sem hagyta hidegen az előadása. Trokán Nórinak nagyon tetszett Tory hangja, mert látja benne a lehetőséget.

 

Lénárt Zoltán nem megy magyar előadók koncertjére, mert bántja, hogy ő is állhatna a színapdon

A 27 éves Lénárt Zoltán – művésznevén LZ – anyagmozgatóként dolgozik egy gyárban. A legtöbb ismerőse azt mondja a koncerteken, hogy ő is állhatna a színpadon, ezért inkább kerüli azokat. Most Curtis dalával érkezett a The Voice-ba, abban bízva, hogy elkezdődhet a közös munka.

 

Curtis: Hát ez most nem sikerült, sajnálom!

Habár Curtis felsimerte saját dalszövegét, nem értette, mi zajlik pontosan a színpadon. Trokán Nóri szerint Lénárt Zoltán azt gondolta, jól fog kijönni az átdolgozás, de nem nyűgözte le a coachokat a Lehetne újra február című sláger rap verziója. Manuel azt tanácsolta Lénárt Zoltánnak, foglalkozzon valami mással, amit úgy szeret, mint a zenét, mert ez nem az ő útja.

 

„Ezt a dalt az elvonón írtam” – ez Curtis szerelmeslevele volt gyermeke édesanyjának

Curtis a Lehetne újra február rap-verziója után úgy érezte, elő kell adnia az eredeti saját dalát. Miklósa Erika kérdésére a coach azt is elárulta, pontosan hol és miért született meg ez a sláger.

 

Eszes Nina: 1 éves voltam, mikor a szüleim elváltak és csontomig éreztem a fájdalmat

A 19 éves Eszes Nina kicsi kora óta énekel és szereti a jazzt. Ella Fitgerald slágerét énekelte el a The Voice színpadán, mert úgy érzi, van párhuzam a választott dala és a családja között.

 

Manuel: Ennél tökéletesebb, finomabb, tisztább voice-t én még nem hallottam itt

Állva tapsolt mind a négy coach a 19 éves Eszes Ninának. Curtis szerint az csak egy dolog, hogy tökéletes volt a lány produkciója. Nina teljesen együtt él a zenével és játszani is tud a hangjával, Manuel pedig csillogó szemmel nézett az érzéki hangú Ninára.

 

 

SOCIAL MEDIA