Technóval épül az országimázs

Hírek

A Fekete-tenger vidékének legnagyobb elektronikus zenei fesztiválján jártunk, ahol nem csupán a buli a cél, hanem az országimázs javítása is.

Giorgi Szigua, a fesztiválatya arról beszélt portálunknak: két év munkával oda jutottak, hogy izgalmassá tették Grúziát a technofesztivál potenciális közönsége számában. Segített, hogy a térségben nincsen riválisuk, de az is, hogy találtak egy teljesen szűz területet, amelyet a saját ötleteik alapján fejleszthetnek. A bővítési elképzeléseknek pedig a jelek szerint alig szab határt valami – talán a csillagos ég.

Miért pont Anakliába, Grúzia és a maroknyi állam által elismert Abházia határára tervezték tavaly az első Georgian Electronic Music Festivalt?

Mert ezt a helyet olyanná alakíthatjuk, amilyenné akarjuk. Ez egy kicsiny település, a grúzok számára is a világ végén, ahol a GEM Festen kívül nem történik semmi.

Mekkorára nőtt az idei fesztivál?

Körülbelül 14 ezer hetijegyet és 30 ezer egyszeri belépőt adtunk el, utóbbiról tudni kell, hogy tényleg addig maradhattál vele a kapun belül, amíg akartál. Ha öt napig csöveztél, hát végig itt voltál. Úgy számolunk, hogy egy átlagos estén egyszerre 22 ezer vendégünk volt. A tavalyi, az első fesztivál hétmillió lariba (mintegy egymilliárd forintba) került, már akkor is kaptunk központi segítséget: a biztosításba besegített a rendőrség, a szemátszállítás ingyen volt. Az idei rendezvény költségvetése közel hatmillió körül alakult, de ennek majdnem harmada már kormányzati támogatás volt.

Az elővétel idején azt közölték, a vendégek kétharmada hazai. Ebből nem épül külföldön imázs.

Aztán változtak az arányok, a külföldiek belehúztak, így valahol fele-fele lett végül az arány. Harmincöt busz hozza a fesztiválozókat Iránból, nyolc Moszkvából, vagy tíz Azerbajdzsánból, de rengetegen jöttek egyénileg.

Hova tovább? – kérdezheti a szemlélő. Hosszabb fesztivál vagy több látogató a cél?

Egyszer kiszámoltuk, hogy a helyszínt adó szigetre közel félmillió embert tudunk bezsúfolni, ha úgy állnak, mint halak a konzervdobozban, kulturáltan 50-60 ezer ember fér ér. De az igazi cél az, hogy a térség ifjúsági turizmusának központjává váljunk. És ehhez az kell, hogy ne csak öt napra adjunk programot. Jövőre már egy egész hónapos lesz a fesztivál, és azt tervezzük, hogy 2020-ban június elejétől augusztus végéig adunk programot.

Ehhez viszont fejleszteniük kell. A helyi szállásadók már a mostani tömeget sem bírják.

Igen, csak pár 3-4 csillagos hotel van a környéken, a magánszállások száma se több harmincnál; a fesztiválozók zömét a saját kempingünkben helyeztük el, de így sem lehet kiadó szobát találni harminc kilométeres körzetben. De a GEM-nek helyet adó szigeten már épül egy ötcsillagos szálloda, két négycsillagost pedig a közelben húznak fel nemsokára. Egyikük már jövőre elkészül a tervek szerint.

Egy vagy három hónap bulizás kicsit sok. Vagy más programot is kínálnak majd az érkezőknek?

Három évig dolgoztam a grúz idegenforgalmi hivatalnál, amelynek éléről távoztam tavalyelőtt, hogy megcsináljuk ezt a fesztivált. Akkor is, most is az volt a célom, hogy fejlesszük az ország turizmusát. A régi kapcsolatok élnek, tehát bőségesen el tudjuk látni programmal az ide érkezőket. Ezzel pedig alaposan felkelthetjük az érdeklődést az ország iránt. És ha azt vesszük, hogy egy-egy résztvevők átlagosan ezer larit (140 ezer forintot) költ egy hét alatt ételre, italra, szállásra, akkor látjuk, hogy ez a környező településeknek is jó üzlet.

Mindezt saját kútfőből hozták össze, vagy volt egy kis nemzetközi háttér is?

A stáb nemzetközi, de szinte csak olyanokból áll, akik Grúziában élnek, éltek. A vajdasági Exit fesztivál fődizájnere tervezte a tavalyi fesztivál arculatát, idén a főszínpad volt az ő terepe.

Van kapcsolatuk a budapesti Szigettel?

Egyelőre nincs, pedig mi is egy szigeten működünk, ha nem is egy folyó közepén, hanem egy tenger szélén. De örülnénk a dolognak.

A résztvevők mellett a jelek szerint a médiára is odafigyeltek. Vagy harminc külföldi újságíró van itt a nyitónapon.

Igen, de be kell vallanom: azután, hogy az elmúlt évtizedekben csak hirdetéssel, természeti katasztrófával és polgárháborúkkal kerültünk be a nemzetközi médiaáramba, eléggé jó érzés, hogy a nagy tévétársaságok stábjai sorban állnak interjúért. Ez azt jelenti, hogy mostanra áttörtünk egy falat.

(Az interjú elsőként testvéroldalunkon, a Médiapiac.com-on jelent meg.)

SOCIAL MEDIA