Társasjáték segít megismerni a gyógynövények jótékony hatását

Tejszínhub

Hamarosan megérkezik az igazi tavasz és akinek van kertje már tervezheti, hogy mit, hova ültessen. A zöldségek, gyümölcsök mellett nagy hasznát lehet venni a gyógynövényeknek is. Ehhez most egy különleges társasjáték formájában érkezik a segítség.

 

A HerbaLexikon egy olyan gyógynövényes kártyajáték, amivel, szórakozás közben ismerhetjük és tanulhatjuk meg a gyógynövények jótékony  tulajdonságai. Így olyan hasznos információkkal gazdagodhatunk, melyet nap mint nap felhasználhatunk egészségünk érdekében.

„A növényről olyan adatokat gyűjtöttem össze, amit mindenkinek érdemes ismerni. Megtalálható a lapokon a növény magyar és latin neve, hogy mely részéből állítanak elő illóolajat, hol termesztik biogazdaságban, melyik földrészen található, és mindez hány km-re fekszik Budapesttől. Tartalmazza azt is, hogy milyen hatóanyagok találhatók benne és a legfontosabb, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre. Rajzok helyett pedig színes fényképek kerültek a kártyalapokra a növényekről, hogy a valóságban is könnyen felismerhetőek legyenek” – mondta Vámosi Zoltán, a HerbaLexikon társasjáték fejlesztője.

A Nagyi Illatoskertje első terméke segítségünkre lehet abban, hogy játszva tanulja meg a család a gyógynövények fizikai tulajdonságait, a lélekre gyakorolt hatásukat, valamint a természet sokszínű gyógyító erejét. 40 növény – fűszer, gyümölcs, virág – teljes kifejtése megtalálható a csomagban.

„A gyógynövények test, lélek és szellem szintjén is képesek hatni, így minden növény 3 kártyalapon található meg. Az is kiderül belőlük, hogy milyen szakrális csakrákat tudnak befolyásolni, így jobban rögzül az, hogy milyen probléma esetén tudjuk segítségül hívni a gyógynövényeket” – tette hozzá Vámosi Zoltán, aki aromaterápiás tanácsadóként és masszőrként is dolgozik velük.

„Jelenleg nyolc játék van feltüntetve a leírásban, de bármelyik ismert kártyajáték könnyedén adoptálható, ennek csak fantáziánk szab határt. A gyerekek nagy kedvence a színre-szín, számra-szám típusú játék. A játék alkalmas a memória fejlesztésére is, ami idősebbeknek demencia ellen abszolút hatásos. Felfedezhető a játékban a jól ismert Fekete Péter is, csak ebben a társasban maga a Fekete Péter a kakukktojás. Rendelkezik egy csipetnyi autóskártya feelinggel is, mivel a kártyalap alján számadatok találhatók,  melyeket össze lehet hasonlítani. A kártyajátéknak van egy különleges játékmódja, ahol  a növényeket alkalmazásuk alapján lehet összegyűjteni, például mely növények csillapíthatják a megfázás vagy épp a torokfájás tüneteit.121 lapos a csomag, így gond nélkül ki lehet belőle rakni a francia és a magyar kártyapaklit is, de 21-ezni is lehet vele, vagy akár pókerezni és bridzsezni is” – árulta el a társasjáték fejlesztője.

„Legnagyobb célom a játékkal az edukáció. A Nagyi illatoskertje brandnek remélhetőleg ez a kártyajáték lesz a zászlóshajója, de már fejlesztés alatt áll a következő kettő termék is. Három éves kortól ajánlott, bár a lapok mérete a gyerekek számára nehezebben átfogható, ugyanakkor az idősebbeknek jó segítség, hogy könnyen el tudják olvasni az információit. A kártyákat dr. Sárkány Ferenc gyógyszerész, természetgyógyász lektorálta, és megállapította, hogy a kártyán lévő adatok helyesek és oktatásra is alkalmasak” – mondta Vámosi Zoltán.

 

Fotó: HerbaLexikon

 

SOCIAL MEDIA