Tarolt a Telenor a CSR Hungaryn

Hírek

2016-ban immár 9.alkalommal került meghirdetésre a Magyar Üzleti Felelősség Díja, a CSR Hungary Díj.

A pályázati struktúra ma már – a 2006-ban a CSR Hungary Díj Programjának részeként tervezett – önkéntes védjegyhasználati rendszerrel támogatja a Magyarországon működő vállalkozások hiteles vállalati felelősség menedzsment rendszerét. Idén 28 cég/szervezet pályázott a CSR Hungary Díj Önkéntes védjegyhasználati Programjához. Közülük 16 pályázó vehette át a CSR Hungary Díjat 2016. december 13-án az ünnepélyes díjátadón.

Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, az EMVFE (Első Magyar CSR Egyesület) elnöke hangsúlyozta: „Magát a CSR Hungaryt 2006-ban hoztuk létre, s nem kevesebb céllal, mint hogy Magyarországon egy új gondolkodásmódot honosítsunk meg az üzleti szektorban. Bizonyítva azt is, hogy a vállalati felelősség nem profitellenes. Lehet ezt jól is csinálni, s az üzletet értékként kezelni. Számunkra a vállalati felelősség nem azonos az adományozással, nem azonos a szponzorációval és nem azonos egy-egy nonprofit intézménnyel való együttműködéssel. Több annál. A C(s)R alapelveinek beépülését jelenti cégeink, szervezeteink egészének működésébe. Hosszú távon, fenntarthatóan ez a rendszerszintű megközelítés hoz eredményt.”

A kiíró partnerek:

  • Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
  • Első Magyar CSR Egyesület (EMVFE)
  • Joint Venture Szövetség
  • Német-Magyar Ipari -és Kereskedelmi Kamara
  • Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
  • Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

A nyertesek:

Fenntartható nagyvállalat kategória:

  • Telenor Magyarország Zrt.

Közös felelősség – Közös ügyek kategória

  • Coca-Cola HBC Magyarország Kft. Testébresztő Program
  • ETALON Zala Kft. Varázsházikó Program (A mosolygó gyermekekért program)
  • OGYEI/Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Generáció – Stratégia – Váltás a munkahelyen pályázat
  • ROSSMANN Magyarország Kft. A megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása, valamint A kismamákkal való intenzívebb kapcsolat kiépítéséhez tartozó program
  • Sanofi-Aventis Zrt. Út az egészséghez program
  • Telenor Magyarország Zrt. Biztonságos Internet oktatás
  • UPC Magyarország Kft. 60 perc az internet körül
  • UPC Magyarország Kft. Falakon át Program
  • Vodafone Magyarország Alapítvány A Vodafone Önkéntesség Program – Dolgozói együttműködés ösztönzése a Vodafone Önkéntes Közösségen keresztül
  • WESSLING Hungary Kft. Laborkaland, a csoda odabent van! (Mit tehet egy laboratórium a tudományos tájékoztatás, oktatás, szemléletformálás érdekében?

Környezet – Zöld kiválóság kategória

  • Telenor Magyarország Zrt.

Junior kategória

  • ELMÜ Nyrt. enHome üzletág Zöldjárat Program

Felelős együttműködés

  • Budapest Airport Greenairport Program
  • Telenor Magyarország Zrt. Kórházsuli Program
  • Tesco-Global Áruházak Zrt. Élelmiszerpazarlás- lokális kihívásokkal

A Bizottság tagjai:

  • Takács Júlia, a CSR Hungary Díj alapítója, az EMVFE (Első Magyar CSR Egyesület) elnöke
  • Gulyás József, a KKVHÁZ Zrt. Közösségépítő Klaszter és Vállalkozás szervező Ház vezérigazgatója
  • Győrfi Pál, kommunikációs szakértő, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR igazgatója
  • Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztosa
  • Dr. Szent-Ivány Ágnes, a Joint Venture Szövetség Etikus Üzleti Magatartás Bizottság elnöke, a Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda vezetője és egyik alapító partnere

SOCIAL MEDIA